2010. december 31., péntek

Na, most akkor milyen menü/menű/menu?

Sok elképzelés létezik:
(az elmúlt hét kulcsszavai)

1. 111 1,18
2. 15 1,27
3. 14 1,21
4. 9 1,33
5. 7 1,43
6. 5 1,20
7. 5 1,40
8. 4 1,50
9. 4 2,25
10. 4 1,00
11. 4 1,00
12. 3 1,67
13. 3 2,00
14. 2 1,00
15. 2 3,50
16. 1 1,00
17. 1 1,00
18. 1 1,00
19. 1 1,00
20. 1 1,00
21. 1 1,00
22. 1 1,00
23. 1 1,00
24. 1 1,00
25. 1 1,00
26. 1 1,00
27. 1 1,00
28. 1 1,00
29. 1 1,00
30. 1 1,00
31. 1 1,00
32. 1 2,00
33. 1 1,00
34. 1 1,00
35. 1 3,00
36. 1 1,00
37. 1 1,00
38. 1 1,00
39. 1 5,00
40. 1 1,00
41. 1 1,00
42. 1 1,00
43. 1 1,00
44. 1 1,00
45. 1 1,00
46. 1 1,00
47. 1 1,00
48. 1 1,00

Bárhogy is... remélem mindenki megtalálta, amit keresett.
BÚÉK! ...és gyertek, keressetek, főzzetek, egyetek jövőre is!



Share

2010. december 22., szerda

Vaníliás kifli

...mákosan, nem komálósan.

Kezdődik... eddig egyik Karácsonyra se sikerült ehető édességet varázsolnom az asztalra... az első közös ünnepünkön olyan szilvás bejglit sütöttem, hogy azt hitték róla disznótoros... tavaly a kókuszos volt keserű, amellett, hogy puha se volt. Azt hiszem, Nyúlban már maradandó károsodás keletkezett emiatt, mert a mostani végeredményt már meg se akarta kóstolni. Végül megkóstolta... hümmögött, de éhes volt... ezt használtam ki... gondoltam, amennyit most megeszik, annyi fogy összesen... és így is lett. Az se segített, hogy megmondtam a süti eredeti nevét: vaníliás kifli.
Ez??? Az állaga olyan, de miért mákos? És miért ilyen a formája?
Háát, a recept diót írt, de az nincs itthon, meg nem is nagyon szeretjük, ezért mákkal csináltam. És miért ilyen a formája? Mert az a hülye recept azt írta, hogy a vajat hidegen dolgozzam össze a liszttel, és úgy is formázzak belőle kiflit, de hát az kőkemény volt, és már fájt a kezem a morzsolgatástól, és kiflinek meg baromira nem hajlott, szóval, örülj, hogy ehető valamennyire, és élvezd ki, mert ilyet többet nem csinálok, az biztos.

A recept szerint kell hozzá 28 deka liszt, 20 deka vaj, 5 deka porcukor, 10 deka darált dió, 1 tojás sárgája és vaníliás cukor. Kell hozzá egy 180 fokra előmelegített sütő, meg két kőműves kéz is... igaz, ez utóbbit elfelejtették leírni. Adtak viszont jótanácsot: Gyors mozdulatokkal morzsold össze a lisztet és a hideg vajat... aha, gyors... az voltam, igazán. Vagy mégsem? Azt hiszem, inkább nem. Add hozzá a tojássárgáját és a cukrot. Persze... az ujjaimat se érzem, majd tojássárgázok... jó lesz az egészben bele, ahogy van... hátha úgy könnyebb lesz a gyurma... nem volt az. Dolgozd össze, gyúrj belőle egy gombócot. Csomagold fóliába és 1 órára tedd a hűtőbe pihenni.
Igen... ahogy fent is látszik a képen, ez mind sikerült is.
Most egy gombóc vagy több kisebb, nem mindegy? + Nekünk csak alufóliánk van... viszont almoszacsiból sokféle fajtájú, méretű. Nyúl itt megijedt egy picit. Utána még jobban.

Mackó mindenhez asszisztál, pedig én egyedül is ura vagyok a helyzetnek... egy ideig. Azt hittem, a nehezén túl vagyok... akkor még nem sejtettem, hogy a kiflihajtogatás is csak a mesekönyvben létezik. A tésztát enyhén lisztezett deszkán fél centire nyújtani, 5 centi hosszú darabokat kivágni, kiflinek hajtogatni, és 15 perc alatt világosbarnára sütni.
Először is: deszkát csak indokolt esetben... kézzel is lehet paskolgatni, formázgatni... akkor még melegedik is a tészta, így lágyul is. Végül kifli helyett kosárka lett.

Még melegen megforgatni a cukorban. Ezt betartottam. Nem lett olyan rossz... csak viszonyítás kérdése az egész. Ha nem tudjuk, hogy vaníliás kifli, akkor nem zavaró a sok mák benne... és ha nem várjuk a maradi kifli formát, akkor a kosárka is "csinos" (örökre copyright).

Ezzel a következtetéssel, és tapasztalattal kívánok mindenkinek
Boldog, Békés Karácsonyt!



Share

2010. december 8., szerda

T-leves

...avagy végre megihletett a Vacsoracsata.

Az is igaz, hogy nyitott voltam erre a receptre, mert Szanyi tárkonyos-csirkeragu levesét egyre többször emlegettem az utóbbi időben, és már majdnem fel is hívtam a receptért, amikor a Vacsoracsatában Szolnoki művész úr az ízlésemnek megfelelőt dobott össze.
Gizi azonnal kipróbálta, és ennek különösen örültem, mert így már azt is tudtam, hogy nem csak úgy dicsérték, hanem valóban ehető... de változtatások nálam is voltak még a Gizi-féléhez képest is. A receptet nem írom le újra, ami nála van az alapján főztem én is.
Az őrölt feketebors nálunk sehogyse játszik, nem is lakik nálunk... sárgarépából dupla adagot tettem bele, viszont zellert egyáltalán nem... nem azért mert nem akartam, hanem mert elfelejtettem venni. A 3 db húsleveskocka is soknak tűnt, abból is csak egyet használtam fel + petrezselyemzöld is csak legközelebb kerül a levesbe.

A háttérben szereplő Krówki Milanowskie nem feltétlenül illik a leveshez, de ha már az íróasztalon terítünk meg magunknak, akkor elfér ott... viszont az OTP-s számlapapírt felhasználhatjuk itatósnak, ha szükséges.

Csirkemellből készült a T-leves... és azért té, mert annak idején a zöldséglevest hívtuk zélevesnek, ezért ezt a levest magamban télevesnek neveztem el. Lehetett volna cséleves is a csirke után, de nekem inkább té lett a tárkony után.


Share

2010. november 10., szerda

Születésnapi lúdláb Nyúl módra

Ez egy 'vendég' bejegyzés, de mondhatnám úgy is, hogy (élet)társ szerzővel gyarapodott a blog. Persze van ennek némi előzménye is, hiszen én vagyok az aki a blogban szerepelt valamennyi kreálmányt megkóstoltam. Ez néha hálás feladat, sokszor nem :) Néha pedig én is megfordulok a konyhában. Ezen ritka alkalmak egyike a születésnapi torta készítés. Első évünkben almatortát kapott, majd tavaly a túrós-barackos következett. Idén viszont nem mondta meg milyet kér, így az egyik kolléganőm által ajánlott Lajos Mari receptkönyv Lúdláb receptje győzött.

A rövidke bevezető után szabaduljunk hát be a konyhába. A nagy napot megelőző napon már meg kellett kezdenem az előkészületeket. 4 deci tejszínt 50 gramm cukorral felforraltam, majd egy tábla étcsokit törtem bele. Ez kb. ennyire gyorsan el is készült, így nem kellett sok időt töltenem a konyhában :)

Másnap aztán következett a nehezebb része. Egészen biztosan lehet könnyebben és kevesebb mocsokkal piskótatésztát készíteni mint én tettem, de nekem nem sikerült. Sokmindent elmond konyhai jártasságomról, hogy a tojás törés még mindig nagy ellenségem. Ha rántotta kell akkor rendben, valahogy feltöröm és jó vagyok, de a sárgája fehérje szétválasztásához segítséget kértem. Ez volt az egyetlen momentuma a torta készítésének amit nem én csináltam.

Egy hat tojásos recept alapján ténykedtem, illetve kettő alapján. A sárgájával 175 gramm cukor és valamennyi liszt kötött közelebbi barátságot. A fehérjével pedig végre egyszer kipróbálhattam a fejem fölé forgatós próbát. Szerencsémre nem a fejemen végezte, így összedolgozhattam a másik társasággal. Habár jól indult a dolog végül mindenki jobban járt, hogy a tészta készítése közbeni állapotok dokumentálásától inkább eltekintettem. Kakaóport csak érzésre öntöttem a tésztába, majd pihent 40 percet kb. 180 fokon. A magasságával azonban elégedetlen voltam..

Elégedetlenségem ellenére valahogy mégis sikerült három, közel se egyforma szeletre vágnom. Ekkor előszedtem a hűtőből a már előző nap elkészült tejszínes krémet. Ebből is habot készítettem, természetesen gép segítségével. Ez is tetszett. Már majdnem meguntam a dolgot mikor hirtelen a még kissé híg trutyiból kemény hab lett. Apró sikerélmény. Ekkor jöhetett a meggy, ami egyszerű befőtt formájában érkezett, a recept csak 100 grammot írt én a dupláját tuti belepakoltam. Előtte egy kicsit pihentettem egy kis mézes barackos szeszesitalban. Szerintem lehetett volna többet is. Mármint többet önteni bele és egy kicsit hosszabb ideig pihentetni, de nem baj :)

Valahogy aztán egészen torta formája lett. Az alsó lapot egy kis meggylével is meglocsolgattam, de túlzásba nem vittem. Rétegesen belekerült minden, a maradék csokis tejszínt pedig a külsején kentem el egy kenőkéssel. Ez utóbbi mondjuk meg is látszik belőle, de az ízét nem befolyásolja. Került még a tetejére is meggy. Persze hivatalosan úgy kéne, hogy az ember habnyomóval nyom a krémből kis pamacsokat rá és annak a közepébe tesz egy egy szem gyümölcsöt, de habnyomónk nincs. Végül valami stilizált évszámot raktam ki a meggyekből.
Így a végén szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy finom lett, bár én csak most, a bejegyzés írásakor kóstoltam meg mert annyira eltelítődtem az illatával, az ujjamról lenyalt habbal a készítés közben, hogy mire kész lett egy falatot nem tudtam megenni belőle. Így leírva egész egyszerűnek is tűnik, pedig ez volt az eddigi legnagyobb kihívásom a konyhában. Legközelebb csak könnyebbet vállalok :)

Boldog születésnapot! Igaz, már túlvagyunk rajta :)






Share

2010. november 3., szerda

Hagymájas párna

Almásat már nem mertem csinálni... még az előző napi is alig fogyott el... hagymásat viszont még sose sütöttem, + majorannás májkrém is volt itthon, úgyhogy semmi se tartott vissza egy újabb tepsi párnától.
Épp a filmes blogon néztem a Grészt, amikor megkaptam a jól megérdemelt időkorlátozásomat... mivel még mindig nem tudtuk ezt a kérdést megoldani, és kijátszani, ezért 1 óráig el kellett magam foglalni. Majdnem nekiálltam olvasni, amikor eszembe jutott, hogy a sütőben már nyilván kiolvadt a tészta (azért ott, mert a makkák miatt nem hagyhatom magára a konyhapultont). 1 óra elég is lesz rá... jó, de sodrófázni baromira nincs kedvem... kézzel nem tudom kinyújtani, múltkor se sikerült, darabjaira szaggattam. Oké, akkor felvágom félbe, aztán megint félbe, aztán megint... a 8 kis darabot is majd egyenként, ha odaérek. 16 párna elég lesz, és kézzel is megoldható a szétlapítás. Végre megoldottam a sodrófa-nyújtótálca (nincs deszkánk) kihagyásának feladatát. Utálom elmosogatni a lisztes-tésztás eszközöket, inkább nem nyújtok... és inkább kézzel simogatom, amíg elég lapos lesz.
Jó, hogy megoldottam a feladatot, viszont így liszt nélkül hamar odatapadt a lefóliázott tepsibe... ezért nem tudtam testvériesen elosztani a hagymát és a májkrémet, mert rögtön bele is kellett pakolnom a tölteléket, párnácskát kellett belőle csinálnom... ezért csak úgy érzéssel tettem bele a dolgokat... abból meg nekem nincs túl sok a konyhában.
Összesen három vöröshagymát vágtam fel (az aprítás kifejezés kicsit erős lenne), és ahogy az almát se, úgy a hagymát se dinszteltem meg előtte... simán csak nyersen raktam a párnába, mielőtt nyomtam bele valamennyi májkrémet.
A 16 darabból nem lett semmi... 8-nál feladtam, és a maradék 4 nagyobb darabot már egyben lapogattam ki. Mondhatnám, hogy a türelmem fogyott el, de az idő is szorított... már lejárt az időkorlátozásom... és Izzie most tényleg nem hal meg?
Fura... visszatértem a Grészhez... mármint amúgy... már majd' 2 éve nem is néztem, csak hébe-hóba, nagyjából tudtam hol tartanak az ajánlókból (azt valamelyik újságból tudtam, hogy George-t és Izziet kiírják... csak azt nem tudtam, hogy)... nagyon későn adják, és már nem bírok ébren maradni addig.

Egyszóval, csúnyán összecsaptam a végén...
még sajtot se raktam rá, pedig tényleg akartam.
Ha nem is reszelve, csak kockásan, de akartam.
(Külön hálás feladat alufólián lévő párnákat fotózni.)

+ a végére elfogyott a májkrém, és a hagyma is... egy párna kedvéért nem akartam új hagymát pucolni, és új májkrémet bontani. Nézegettem a hűtőbe befele... mit rakjak bele? De gyorsan! Ó, az ott a hurkás történetből megmaradt krumpli? Miért, a Princessben is van krumplis párna... jó lesz az, haladjunk...


Share

2010. november 1., hétfő

225% lájt

Méltó módon akartam Főzikém nagy jelenését megünnepelni, ezért először biztonsági játékra mentem... de rájöttem, ez nem méltó, inkább méltatlan lenne hozzá. Ettől függetlenül az ikszedik almás leveles ott pihen a sütőben... de még egy bőrt most nem tudok róla lehúzni... majd 2-3 hét múlva... addigra úgyis mindenki elfelejti, hogy volt ilyen.
A rengeteg ötlet közül (erről mostanában folyton a 3. fsz-em jut eszembe... az elmúlt 2 hónapban a 3.! Na, ő mondta az elején, hogy rengeteg ötlete van... a vége meg az lett, hogy a semmit adta feladatnak... de szó szerint. Mondtam is: vakszöveggel csináltam már oldalt... vakképpel is... de vakszöveggel ÉS vakképel?! Ezzel tényleg magasra tette a lécet.), végül a reggeli győzött. De nem akármilyen reggeli az, ami már előző nap is készült... merthogy hurkát előtte sütöttem ebédre. Azt most nem hozom ide, mert régebben volt már itt Hurka-gyurka látogatóban... ő személyesen az a hurka-gyurka, akit aztán elloptak tokkal-vonóval, szöveggel-képpel, és megjelentettek újra... de úgy ám, hogy még a betűtípus sem változott! ...aztán egy időre bezárt a szoszikonyha, de a visszataps mindig hat.:)
Köszi.
Hol is tartottam? Kicsit körülményesen megy ez nekem ma reggel... minden mondatrészhez hozzá tudnám fűzni a fél életemet, és így sosem fogok kikeveredni ebből a bejegyzésből.

Játszhatnánk kitalálósat is... de olyat a másik blogomban szoktam. A nagy kérdés tehát elmarad, és nem kérdezem, hogy dermedt meg ferdén a hurkazsír a tálban? Amúgy meg, az "egytál" címke is igaz lenne erre a bejegyzésre. Ki is rakom rá.

A pirítóst nem muszáj odaégetni, és ha már odaégett lekapargatni se muszáj... viszont, a sajt a tetejére kötelező. És, ha valaki a családból nem szereti a hurkazsíros pirítóst, akkor mondjuk neki nyugodtan azt, hogy az baracklekvár... ha a sajtra rákérdez, magyarázzuk el neki, mit jelent a gourmet. Ha már beleharapott, és nem tetszik neki valami, nyugtassuk meg, hogy az ízek még nem értek össze a szájában, majd a 4. falatnál... ha szerencsénk van, addigra meg is eszi az egészet.







Share

2010. október 29., péntek

Wow

Köszi szépen!

Az InStyle novemberi számában,
a 118. oldalon a bal hasáb közepén...

:)


Share

2010. október 26., kedd

Csokis barackos

Igaz, hogy almából van dögivel, de nagyon kívántam valami csokisat/kakaósat, ami barackos. Keresni akartam egy csokis piskóta receptet, de nem voltam kockáztatós hangulatban, ezért egy bevált receptet használtam fel. Volt otthon kefir, tehát a kefires piskóta lett az alap annyi plusszal, hogy a tésztába kevertem 4 púpozott teáskanál keserű kakaóport, és a barack süllyedős tulajdonságára tekintettel szódabikarbónából dupla adagot is. A már eleve felezett barackot nem vágtam fel, úgy tettem a tepsibe a kiterített tésztára.

Nem használt a dupla szbóna... megint a hasára feküdt a barack. Azzal is gondban voltam, hogy mikor vegyem ki a sütőből a sütit, mert arra nem hagyatkozhattam, hogy majd, ha megbarnul... elő kellett vennem egy kést, és néha megszurkáltam... ha már ez a bevett módszer.
Finom lett, és vanília fagyival a tetején még finomabb lett volna. Share

2010. október 25., hétfő

Almás csipegetős

Folytatódik az almás mizéria... múlt héten kénytelen voltam barackból sütni az almatortát, most meg DM küldött egy szatyorral, és annyi almánk van, hogy nem tudjuk már mit csináljunk vele.

Nagyon nem volt kedvem párnácskákkal bíbelődni, ezért leegyszerűsítettem a műveletet, és simán kettévágtam a leveles tésztát, akár csak az ál túrós rétesnél, csak ennél a verziónál nem tudtam görgetni a sok alma miatt. Rudanként 2 almát kockáztam bele, és ha jobban kinyújtom a tésztát, talán még össze is tudtam volna hajtani.

Nyusz jól adagolta a porcukrot és a fahéjat... nagyon-nagyon finom volt. Másnapra alig maradt egy kevéske... reggelire megettem egyedül... de Nyulat biztosítottam róla, hogy majd este kap egy újabb adagot. Nem kapott, másmilyen sütit sütöttem... azt pedig meg se kóstolta. Share

2010. október 24., vasárnap

Almás köcsög

Nagyon jó kis ajándék ez tavalyról. Apóséktól kaptam névnapomra, és azóta is nagyon szeretjük... melegedni mellette, nézni is, és enni is az almát belőle. Hivatalos nevén: Kerámia almasütő, és csak ajánlani tudom mindenkinek. Azt nem tudom, hol vették, de Afrika Design Bt. van a címkén.

Nagyon egyszerű a hozzátartozó recept: 1 almát összekockázunk, egy kis vaníliás cukrot szórunk rá fahéjjal, és fél deci vizet öntünk az egészre. Fedő alatt kb. 1 óra alatt finom kompót lesz belőle. Az alágyújtásnál viszont, mi nem egy mécsest használunk, hanem kettőt.

Ha kész az alma, egyszerűen csak kieszegetjük
a minicserépkályha tálkájából a kompótot.
Share

2010. október 19., kedd

Almatorta barackból

Úgy terveztem, hétvégén két szuperfinom almatortát is sütök majd, de az utolsó napra, péntek délutánra hagytam az alma vásárlást, ráadásul abban bíztam, hogy a Pennyben nem disznóknak való csemegét árulnak ilyen címszó alatt, ezért maradt a barack konzerv...
Kicsit féltem, Nyúl is óva intett, hogy így meg úgy, ne kísérletezzek, az almatortát almával kell csinálni, de mégis győzött a fáradság, és a barack. Szombaton fél 7-kor keltem, mert 9-kor már indulnom kellett a vonathoz... majdnem le is késtem, mert a torta nem nagyon akart megsülni. Ugyanúgy csináltam, ahogy a másik receptben megírtam korábban, csak ennyi volt a különbség... 10 perccel tovább kellett sütni.

Ez a vasárnapi verzió... és a felirattal ellentétben nem én, hanem Nyusz fényképezte, csak elírtam véletlenül... és most is győzött a fáradság, de leginkább a lustaság, és az hogy otthon van az alapanyag és itt nem tudom átírni. A szombatiról jobb lett a kép (amellett hogy én fotóztam), csak a süti lett kicsit kacskább. Ha valakinek feltűnt a bal sarokban fekvő süti, akkor elmondom, hogy az a Mama almás pitéje. Finom volt, és mérsékelten szakácskönyvbe illő, de legalább azt is tisztáztuk, hogy a főzi-sütihez való tehetségemet tőle örököltem.

A barack jobban lesüllyedt az aljára, mint az alma.








Share

2010. október 12., kedd

Szoszi-bólé

Kábé csütörtök magasságában elhatároztuk, hogy kénytelenek vagyunk szombaton kicsit lelazulni, mert a felmondásnak azon a határán voltam, hogy tényleg csak egy paraszt hajszál választott el tőle... és, mivel ezt a hónapot még jó lenne kihúzni ott, ezért valahogy erőt kell gyűjteni a maradék 3 hétre.
Nyusz a pálinkázásban hisz mostanában, de az túl hamar legyűrt volna mindkettőnket, ráadásul nem a gyors leépülés volt a cél... főleg, hogy még az X-faktor után a Das Supertalentet is meg akartuk nézni... és jó, hogy megnéztük a végét, mert Dieter, a németek első számú Istene ismét formában volt.
Gondolkodtam akkor mit igyunk, ami nem gyorshalál? Sörözni nincs kedvem, a bort nem szeretjük. Ó, hát van itthon Sangria... és ananász is + alma is. Szívemszotyit megkérdeztem, mit szólna egy kis Szoszi-féle bóléhoz... a Sangria mellé beleöntjük majd az Agárdról hozott kerítés szaggató páleszt is, jó? Jóóóóóóóóóó.
Összevágtam 1 almát, beletettem egy tálba, 1 ananász konzerv felét is... ráöntöttem a Sangriát, és a páleszt. Nekem elég erős volt így is, de Nyúlnak nem, ezért Ő még utólag öntött a pálinkából egy kicsit.
Két körre neveztünk be... de a második bekeverésnél nem tettünk bele almát, mert az lassan szívja be a tutit... simán csak ananásszal is finom volt, főleg hogy abba már az ananász levét is beleöntöttem.

Szigorúan kanállal.


Share

2010. október 4., hétfő

Kotyvasz

Az újabb remek mutatvány után folyton az egyik első óriásbakim játszódik le a fejemben... egyszer már megfogalmaztam, a fórumon írtam meg Kzellának.
Most akkor magamtól idéznék 2008-ból:

Akkor kénytelen leszek elmesélni... egy szokványos szombat délelőtt kezdődött... elmentünk a Tecsóba. Kérdeztem Csaló bá'-tól mit szeretne ebédelni, de nem tudta (azóta is állítom, a probléma ott indult). Sertepertéltünk a husik körül, és megszavaztunk egy nagyon szépen kinéző pulykacombit. Hazaértünk, és befáradtam a konyhába... összevágtam a hagymát, és feltettem egy kis olajba... közben bevillant, ha már olyan szépen szeletelt a husi (6 szelet volt), miért nem raktam inkább sütőbe a hagymával... ez a gondolat annyira megtetszett, hogy rögtön le is vettem a tűzről a hagymát, és a tepsibe pakolt husira öntöttem... úgy félig megdinsztelve. Továbbgondoltam, és arra jutottam, talán fel is szeletelhettem volna... így egy negyed óra sütés után, kivettem a tepsit, és késsel villával felcsíkoztam (elég forró volt, másképp nem ment).
Na, mondom: már majdnemhogy, csak mi lesz hozzá a köret?
Majdnem tészta lett, de tarhonyát választottam (ez is egy fordulópont volt). Olvastam a leírást, miszerint meg kell pirítani, mielőtt megfőznénk. Ó, ez egyszerű, berakom a husi mellé a tepsibe, és egy füst alatt letudom ezt a kérdést... és betettem. Gondoltam, legyen akkor már krémes állagú a dolog, ezért nem csak vizet, hanem tejet is öntöttem mellé. Jól megfűszereztem, és hagytam egy ideig... aztán, véletlenül kinyitottam a mélyhűtőt (ez sem volt egy átgondolt művelet), ott meg fagyasztott brokkolit találtam. Azt is betettem a husi és a tarhonya mellé.
Ez mind nagyon lassan ment, szóval cirka 3 óra múlva úgy éreztem kiveszem, és tálalom. Csaló bácsi még fújta, amikor én már bekaptam egy husit... pfffú, mondom, ez még nincs kész, mert kemény, ne edd meg. Visszakapartam a tepsibe, és megint beraktam a sütőbe... egy kicsit gyanús volt, hogy ennyi ideig kell a pulyka husit sütni, ezért felhívtam anyámat... Ő világosított fel, hogy az a husi már soha nem lesz puha.

Komolyan mondom, azon csodálkozom, hogy még mindig próbálkozom.

Egy másik tőlem, szintén 2008-ból:
Szombaton megdicsértek... Csaló bácsi azt mondta, nem finom, de legalább ehető.


Share

2010. október 3., vasárnap

Szegfűszeg almával

Az alapötlet egy könnyű almás édesség volt... ismételten nem állt szándékomban változtatni a recepten, de... de kicsit benéztem és a 20 deka babapiskóta helyett csak 10 deka volt itthon... és tojásból is csak 2. Arra gondoltam, ha nincs annyi babapiskóta hozzá, akkor valószínűleg nem lesz, ami felszívja az almát és a vizet... merthogy, nem elég hogy nem volt minden maradéktalanul meg a recepthez, de még nem is emlékeztem minden sorára... most nézem pl ezt: "rámerem a lecsöpögtetett almát". Ja, kérem... így könnyű... én nem akartam lecsöpögtetni. És itt van ez is: "olyan félpuhára főzöm". Nem félpuha ez most sem.
Nem is tudom le merjem-e írni, mit kotyvasztottam.
Végülis... volt már itt egy-két brutál kaja, ez nem oszt, nem szoroz.

Már az elején nagy bizonytalanságban voltam, hogy mekkorákra vágjam az almákat, de megoldottam... felraktam kevés vízzel, de a fűszerek arányát nem találtam el, és így utólag határozottan soknak bizonyult az 1 teáskanál szegfűszeg. Az 1 teáskanál fahéj belefért... sőt, abból még szórtam bele később is.
Aztán kiterítettem a legkisebb tepsink aljába a babapiskótákat... a felszívódást egyáltalán nem láttam magam előtt... és akkor bevillant, hogy délután tejbegrízt akartam főzni, és igazából mindkettőt kívánom, ezt a sütit is + a tejbegrízt is... kettő az egyben? Húú, az meredek! Na jó, de úgysem tudok mit kezdeni a tojás sárgájával, és kidobni nem akarom, tehát azzal már úgyis beújítok, és a megfelelő helye sincs meg, szóval... Szóval, azt találtam ki, hogy a sárgákat kikeverem egy kis tejjel, azt ráöntöm a fűszeres-vizes almára, és még szórok rá 4 evőkanál darát. A túl sok szegfűszegtől jó barna lett, nem volt szép. És ha már megléptem ezt a mutatványt, várnom kellett volna egy kicsit, amíg az alma el kezd puhulni, mert így a gríz már oda-odakapott, az alma pedig még kemény volt.
Letekertem, a sütőben majd megpuhul... az almás táskás alma is puha volt. Ráöntöttem a babapiskótára, elegyengettem, a felvert tojásfehérjét is.

160 fokon hamar megbarnult.
Kivettem a sütőből... nézegettem jobbról, nézegettem
balról... jééé, egy békát is belesütöttem, és még mosolyog is.

Ő nem a Dolce Vita-t nézte meg, hanem a Dolce Morte-t.

Tányéron nem mutatott valami jól, az íze kicsit olyan volt,
mintha csak szegfűszeget eszegetnék, a babapiskóta csöppet
száraz maradt, de azért az illata kellemes volt.

Share

2010. szeptember 27., hétfő

Kókuszos puszi

A karácsonykor sütött kókuszos borzasztó után sokáig nem mertem újabb kókuszossal próbálkozni... elment a kedvem, és Szívemszotyi sem erőltette. Majd' egy év kellett, hogy kiheverjük az élményt, és az új kísérletezésnek se csak úgy durrbele álltam neki, hanem szépen, lassan megfontoltan. Először a Tecsóban megláttuk a kókuszos habcsókot, aztán szóba jött, hogy azt esetleg én is megsüthetném... aztán kókuszreszeléket is vettünk, majd két hét kivárás után hirtelen nekiálltam, és cakkumpakk fél óra alatt végeztem is vele.

Természetesen, nem bírtam ki, hogy ne változtassak valamit a recepten, így megint 2-3-ból gyúrtam össze az enyémet: 5 tojásfehérjét, 20 deka cukrot, és 15 deka kókuszreszeléket dolgoztam össze úgy, hogy a tojásfehérjéket el kezdtem felverni géppel, és szép lassan adagoltam hozzá a cukrot, majd a kókuszt... hamar kész lett, azt hittem sokkal tovább kell majd verni.
A sütőt nem melegítettem túl, csak 160 fokosra állítottam, de így is megsült negyedóra alatt... ami lehet, hogy kicsit kevés volt, de úgy emlékeztem, hogy ez nem egy barna süti... azért legközelebb kicsit tovább hagyom pirulni.
...és most már azt is tudom, hogy legközelebb elég lesz kevesebb cukor, mert nekünk túl édes lett. Finom, de édes... és tömény is. Volt olyan recept is, ahol zsemlemorzsát is szórtak bele, de azt inkább nem használtam, mert szerintem attól csak szárazabb lett volna.

A formája ne tévesszen meg senkit, nem a túrós táskát akartuk utánozni, csak nem volt itthon az a zsákos nyomó vagy mifene, nem tudom a nevét neki, de minden normális háztartásban van olyan... nekünk nincs, ezért evőkanállal szaggattam a puszikat. (A csók a nagytestvér, és bár a miénk is habos volt, azért mégis csak puszika maradt.) Azt is tudom most már... vagyis csak sejtem, hogy a kanalat be kellett volna vizezni minden kupac után... és nem ártott volna két kanalat használni, mert akkor bájos kis mandula formákat alakíthattam volna... volnavolna. Ebben a receptben túl sok a volna, pedig annyira nem is lett rossz.






Share

2010. szeptember 24., péntek

Reggeli

Egy dolgot kell megjegyezni róla: ha este esszük meg, kimarad az ebéd és a vacsora.
Éppen ezért nem árt, ha időben felkelünk, és szánunk rá egy kis időt... sokkal jobb lesz utána a nap, mivel hagyunk elegendő időt a két nagytestvérnek, Ebédkének és Vacsorának.
Reggelizni bármit lehet, csak a következményekkel is számoljunk... és azzal is, merre, milyen messze lehet szabadulni tőle.
Azt nem tudom megmondani, mikor ettem először reggelit, mivel sokáig összefolyt ez az egész evés dolog... néha átcsúsztunk éjjelre is... szóval, könnyen elképzelhető, hogy én már akkor előre megettem pár Ebédkét és Vacsorát is. Könnyű lenne kiszámolni most hol tartunk, mert napi hárommal kellene csak szorozni, ha betartjuk a szabályokat, viszont DM nem hiszem, hogy pontos nyilvántartást készített volna, hogy napi mennyinél tartunk... és, ha készített is ilyet, már nincs meg... tehát, oda jutottunk, hogy most lehet nem is a reggelimet eszem, hanem egy múltbéli Vacsorát, vagy egy jövőbeni Ebédkét.






Share

2010. szeptember 20., hétfő

Almás párna

Érlelődik bennem egy ideje az elhatározás, hogy almás pitét süssek... na, ez így is maradt, mivel hozzáállási és technikai akadályai voltak az elkészülésének.
Először arra gondoltam, majd egy olyan hétvégén sütöm meg, amikor Őnyulasága dolgozik, mert valószínűleg nagyon időigényes lesz a produkció. Másodszor meg, recept után néztem... tudom, hogy profiszakács vagyok, és bármit, bármikor magamtól, saját tudásból el tudok készíteni, de az almás pitének nem akartam leírás nélkül nekiállni. Tanulmányoztam, olvastam, gyorsan becsuktam, végül a legegyszerűbbet választottam a legelszántabb helyett... végkifejletben is ez történt...
Szóval, Nyúllal megbeszéltük, hogy pénteken elmegyünk, és megvesszük a hozzávalókat, ha már úgyis vásárolunk. Szombat reggel már egészen rászántam magam, hogy elkezdem, amikor is bevillant, hogy: hoppácska, almát nem is vettünk!
Kinéztem az ablakon, az eső esett... na, akkor szállt el minden remény, hogy almás pite legyen itt a hétvégén. Viszont, esélyünk se volt az almával, mert akkor ugrott be az is, hogy fel se írtam mennyi kell bele. Utánanéztem, voltak 1 kilóra, 2 kilóra is verziók. Húha! Ennyi alma kell bele?! És le is kell reszelni?! De miért akartam én almás pitét sütni?
Jó, majd megsüti más... vagy... vagy Nyulat megkérdezem, nem reszelne-e egy kicsit... aszonta, de... de nem úgy értette...
Már említettem korábban is, hogy nem barátom a reszelő... a miénkkel van a baj, kissé suta, és folyton az ujjam bánja, plusz minden sajtos lesz körülöttem, ezért ha spagetti van ebédre, Nyusz átvállalja ezt a kemény feladatot tőlem.
A két kiló alma lereszelését abszolút nem láttam magam előtt... vagy ha mégis megpróbáltam elképzelni, egy teljes napot láttam, vérző ujjakkal.
A hétvégét mégsem akartam almás süti nélkül befejezni... és az illatát is már nagyon az orromban éreztem, ezért a legmegúszósabbnál maradtam: a leveles tésztába göngyölt, tetszés szerint feldarabolt alma darabkáknál.
Azt szeretem a leveles tésztában, hogy nem lehet vele hibázni... bármit csinálsz vele, bármit raksz bele, mindenhogyan finom lesz. Jó, a kakaós csigánál nem jött be annyira, de az E.T. hibája volt.
Az egész kocka leveles tésztát kettévágtam, mert nekem így könnyebb kinyújtani... aztán a sodrófa sehogy sem passzolt a tenyerembe, ezért nélküle, a két kezemmel nyújtottam ki... húzogattam, mintha rétes lenne. A fél adagot, nyolc részre vágtam, és meghámozott, feldarabolt almákat raktam rá... a tetejét megporcukroztam, és fahéjat is szórtam rá. Nem szabályos párnácskákat hajtogattam belőlük, mert az alma sok volt benne, és örültem, ha valahogy összeáll. A másik felét is ugyanígy megcsináltam... és nagyon ügyesen, így pont annyi párnácska lett végül, amennyi a tepsibe belefért. Az alufóliát nagyon körültekintően tettem a tepsibe, mert gondoltam, hogy valamelyik párna elhagyja magát, és szétfolyik... egy cukros dolgot felkaparni onnan, meg nem túl élvezetes feladat.
Csak 150 fokra állítottam a sütőt... 1: azért hogy jól átsüljön belül az alma is, 2: mert csak 8 óra volt, és Nyúl 9 után valamivel ért haza, ezért gondoltam, addigra már kész lesz, viszont kicsit el kezd kihűlni... csak, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen neki... nem lennék ilyen figyelmes, de náthás kicsit, ezért próbálom tartani benne a lelket... ami nem egyszerű egy beteg, nyűgös férfi esetében.

Csöppet meg is volt keveredve... odakészítettem a kanapéra, fotózásra a párnákat, neki meg a Rubophent... erre nem mellényúlt, és mire visszaértem a fényképezővel, már bele is harapott az egyik almásba (ő van leghátul, kicsit háttal nekünk)... ja, és mielőtt a sütőbe raktam volna, a kész párnákra még almaszeleteket is tettem, és azokat is megszórtam fahéjjal. Share

2010. szeptember 19., vasárnap

Őszibarack szelet álca fatányéron

...avagy, hogy bujkál a krumplifőzelék.

Az idei krumpli még nem túl öreg, ezért lehetnek gátlásai, félelmei, esetleg szégyenlős kissé. Ha ilyennel találkozunk, miután levetkőztettük róla a zsákot, találjuk ki neki a megfelelő átmeneti helyet a lábas és a tányérunk között. A miénk extra óvatos, ezért két Szaturnusz-gyűrűt is elképzelt maga köré... egyet fából, és egyet porcelánból. A végén a macskák mégis megették... viszont, előbb nyalogatták.

Te Vidra! Szerinted kik azok a zöld figurák abban a lapos tányérban?
Lehet, hogy értünk jönnek?
Lehet, hogy mégse kellett volna belenyalni a főzelékbe?

Nemtom miről beszélsz... de úgy érzem, a bundámban már
nem csak én vagyok... asszem, az egyik beugrott mellém,
és most ő néz ki a fejemből.

Ahhoz, hogy elérjük ezt az állapotot, meg kell előbb hámozni a krumplit (én mind a 2 kilót elintéztem), aztán jól meg kell mosni, és karikára vágni. Lehet más formájúra is, de én ragaszkodom a menzás kinézethez... de csak krumpliilag, mivel a menzásban nem volt pirospaprika sem, és petrezselyem se... legalábbis abban a menzásban nem, amit én ettem a suliban.
A felvágott krumplikat felöntöttem derékig vízzel, jól megsóztam, dobtam rá egy erőleves kockát, 3-4 babérlevelet, és lefedtem. Mivel vékonykákra vágtam, hamar megfőtt a krumpli, ezért már jó előre előkészítettem a lisztes-pirospaprikás-tejfölös habarást. Belekavargattam... jó csomós lett, ezért kislángra tekertem, hogy lassan főjön szét. Amikor már nem voltak benne dióméretű csomók, akkor vettem a bátorságot, és tettem bele 1 evőkanál ecetet is, és megszórtam petrezselyemmel. Rottyant még egyet-kettőt... a szomszéd Sanyi bácsi is... és már le is csavartam... a főzeléket.
A makkák jól vannak, szagoltattam velük fokhagymát... az kiűzi a gonoszat, így ha gonosz ufó költözött beléjük, akkor az már elmenekült... ha meg jó ufó, akkor maradhat... viszont, ha nem bírja a fokhagyma szagot...






Share

2010. szeptember 15., szerda

Töltött paprika

Gyorsan összedobok valamit, mert nincs sok időm... + úgy vibrál a szemem, hogy már mellé is nyúltam. Most látom... nem is tudtam, hogy Nyúlnak van múlt ideje. Beazonosíthatatlan lila foltja tutira van, ráadásul Ausztria formájú, de majd teszünk rá macskaszőrt és elmúlik.
Legyen töltött paprika. Az jó, és szeretjük is. Igen, az nem elég, ha jó, mert a sóska lehet tőlem bármilyen finom, én meg nem eszem... pffúúúj.
A töltött paprikához először kell egy (hogy Nyúl szavaival éljek) Drága Mama (de csak Ő hívja így). Ha nincs "olyanunk", behelyettesíthető más jól főző rokonnyal is.
Ha megvan a DM vagy az őt helyettesítő személy, akkor nem árt, ha ingerenciát érez arra, hogy töltött paprikát főzzön, finomat... és abból nekünk is jusson... és elmenjen érte valaki.
Első lépésben, ha kész az ebéd, várjuk meg míg kihűl. Melegen nem lehet becsomagolni, mert a hátitátyóban megolvad a tic-tac, ha van nálunk. Nálam tic-tac mindig van, viszont nincs hátitáskám. De nagyon éhes vagyok!
Második lépésben, ha már kihűlt, vegyünk egy 3-4 kanálnyi Élettársat, akit jól időzítve jelentsünk be a DM közelében lévő fogorvosunkhoz. Érzéssel küldjük el oda, de csak annyira, hogy ne legyen túl sós. Tapasztalatból mondom, az nem segít, ha a végén cukrot teszünk rá.
Szóval, miután előkészítettük a második lépést is, ne együnk túl sokat aznap, mert akkor nem fér elegendő a pocakba, miután megfáradtan hazaérünk.
Puszi.








Share

2010. szeptember 8., szerda

Kalács

Nem ettem ma kalácsot, felvettem a nadrágot.
Kezemben az esernyő, villamoson nem menő.
Nagy a meleg, ablak zárva, elkívántam a határba.
Telefonom folyton csörgött, az agyam is megcsömörlött.
Leállt a rendszer, nekem ez már nem kell.
Elindulok haza, három kiló dara.







Share

2010. szeptember 5., vasárnap

Restart szelet

Azért restart, mert magamon kellett nyomni egyet, hogy újra el tudjam kezdeni azt, amit még be sem fejeztem. Kezdjük túltenni magunkat az elmúlt napokon, ami nem is lett volna olyan borzasztó, ha nem ilyen stílusban folyik a lebonyolítás, de tanultunk belőle, és legközelebb már a rövidebb, ám hatásosabb utat választjuk.
Már pénteken... sőt, már múlt hétvégén meg akartam sütni, amit Zsé konyhájában találtam (na, így kell linkelni valakit/valamit, ha tetszik), de akkor más lett helyette, pénteken kedvem nem volt hozzá... és, bár tegnap se lett volna. Nem a recepttel volt a gond, az ottani megjegyzésekben is azt írták, hogy jó lett a süti. Megint velem volt a baj... hát, igen: nem bírtam ki, és felülbíráltam a receptet. Azért nem értem, miért csinálom ezt, mert eddig erre jópélda még nem volt.
Annyit változtattam rajta, hogy csúnyán leegyszerűsítettem: citrom helyett, citromlé volt csak (de ez nem az én hibám... citrus érzékeny a bőröm, és máskor sem tudok facsarni vagy hámozni citromot, narancsot, mandarint, grapefruitot), gondolom, már ez is kicsit visszavett a végkifejlet aromájából. Aztán, a javasolt külön "nedves", külön "száraz" edény helyett is, egy mindenes lett...
Miközben kevergettem az összetevőket összefele, eszembe jutott már nem is tudom miről, Oleg. Milyen rég rakott fel képet... vagy csak értesítőt nem kapok már arról, hogy tesz? Majd megnézem. De tényleg! És az enyémekhez se szólt hozzá ezer és még kétszáz éve... és miket látott eddig tőlem? A "cicc"-et, a "Krakkó"-t és... áááááááááááá! A Főzis képeimet! Meg a kutyásat! Nem jól állítottam vissza a Picasat! Nem "A link birtokában bárki"-n volt eddig, hanem "nyilvános" volt... és ezért más most az URL-címe, ezért nem látszódnak a képek a blogban! Gyorsan otthagytam mindent, bejöttem a szobába, mondtam Nyúlnak, ezt ki kell próbálnom, mert szerintem tényleg ez volt a hiba... és ha nem ez, akkor feladtam. Ez volt! Két napig ezen járt az agyam, de megfejtettem ezt a tökegyszerű problémát! Tehát, így jutottam el Olegtől a megoldásig... és azóta már azt is láttam, hogy rakott fel új képeket, de valamiért nem kapok róluk értesítést... gondolom, azt is elállítottam valahogy.
Jól van, süssünk. Inkább söröznék. Nyuszi! Nem felezünk el egy Tyskiet? Dehonnnem! Oké, de a szirupot én meg nem csinálom a sütihez. Akkor a tésztába az egy evőkanál citrom helyett, a sziruphoz javasolt mennyiséget is hozzátesszük... a joghurtból is 3 dl van, csak nem dobom ki az a fél decit, sör elé meg nem passzol... a cukorra mindenki írta, hogy sok, ezért 16 vagy 17 dekányi volt, amit én beleraktam... vajazni volt kedvem? Várjunk csak... nem, ahhoz sem volt! Csúfos módon vaj helyett, beolajoztam a tepsit, és azt szórtam meg liszttel. Ezt soha senki ne csinálja, mert borzasztó csomók lesznek a süti alatt!

Nekem is megsült fél óra alatt... és azért a sütőben fotóztam le, mert féltem, ha kiveszem összeesik. De nem esett össze utána sem. Finom, puha volt a tésztája, de a szirup kellett volna hozzá, mert száraz volt egy kicsit így magában.
...és itt jött a másik meggondolatlan cselekedet: miért nem a szirupot csináltam meg hozzá, és miért pudingot főztem inkább? A válaszra később rájöttem... először azt hittem a Tyskie az oka, meg a sós mogyoró, de nem... lelkiismeretfurdalásom volt Nyúl miatt. Pénteken többszöri kérésre se főztem neki pudingot... szerintem emiatt csináltam azt egyből, és nem a szirupot.

Mivel, egy puding kevés lett volna az egész sütihez, ezért 4 ilyen tálkába összevágtam kb. a tepsi felét, és arra öntöttem rá a pudingot... Nyúlnak még kakaóval is megszórtam... de ez sem vonta el a figyelmét arról, hogy vajon miért ez az új felállás.
Elrontottad, azért van rajta puding?
Provokációra nem reagálok, ezért nem is válaszoltam... egy ideig. :)




Share

2010. augusztus 30., hétfő

Szuperfinom almatorta

Egy jól bevált receptet használtunk hétvégén... és jól is sikerült megint. Először két éve szülinapomra sütötte meg ezt a tortát Őnyuszisága, de azóta télen is volt néhányszor, amikor volt savanyú alma itthon.
A 75 dkg almán kívül (ami szerintünk sok egy kicsit, mert most is csak 4 nagyobb darabot hámoztam meg, csumáztam ki, ami így volt 60 deka, de ez is bőven elég volt), kell még hozzá 7,5 dkg puha vaj, 15 dkg cukor, 1 ek. porcukor, 2 ek. vancuk, csipet só, 4 tojás, 10 dkg liszt, 5 dkg keményítő, 1 teásk. sütőpor és 1,5 dl tejföl.

Nyúl jegyzeteiből írom: A vajat 10 dkg cukorral, 1 ek vani cukival és a sóval habosra keverjük... egyenként hozzáadjuk a 2 tojást (jó, hogy nem hármasával), majd a lisztet, keményítőt és a sütőport hozzákeverve tésztává gyúrjuk (ami Nyúlnál kanállal való simogatást jelent). Az almát meghámozzuk, a magházát kivágjuk, és fél cm vastag szeletekre vágjuk. A sütőt előmelegítjük 180 fokra. A tésztát kivajazott csatos tortaformába töltjük, a tetejét elsimítjuk, és szépen elrendezzük rajta az almaszeleteket (mivel nekünk túl sok a megadott alma még úgyis, hogy kevesebbet pucolunk meg, ezért kb 4 rétegben rakosgatjuk egymásra az almákat... de ez nem ront rajta egy kicsit sem). A süteményt a sütő alsó rácsán 35 percig sütjük.

A tejfölt (alig bírom kisilabizálni, hogy mivel) a megmaradt tojglikkal, cukorral és vancukival összekeverjük. Ráönt a sütire... vissza 25 percre.
Kihűl - porcuki
Egs
2 db tonhalkonzerv, 10 dkg fenyőmag... oké, ez már a másik recept.

Felkaszabolás közben.

Árván.. átmenetileg. Aztán a bendőben az ebédkével
barátkozva... arról most nem hozok képet.


Share

2010. augusztus 27., péntek

Rántotta

Rántotta tojásból,
bejegyzés a munkából.
Tejjel, sóval, háziborral,
reggelire éhgyomorra.
Nem aludtam ki magam,
esti torna elmarad.






Share

2010. augusztus 22., vasárnap

Krumplis tészta

Augusztus 20-án, az óriási kamu gasztro-sétányon egyszercsak bevillant, hogy ezer éve nem ettünk krumplis tésztát... aztán az is bevillant, hogy talán azt is árulhattak volna azon az egy kajás programon, amin aztán az a kevés is elfogyott fél kettőig, ami volt. A híradóban úgy mutatták, mintha mekkora esemény lett volna, a program füzetben azt írták a Clark Ádám tér és a Bem József tér között 10-18 óráig lesz... ebből alig valami volt igaz! A Margit híd irányából érkeztünk, és sétáltunk a Lánchíd felé... a Margit híd lábánál volt ugyan egy hely, ahol mangalicából készült ételeket árultak, Nyúl evett is volna valami húsosat, de mondtam neki, hogy lesz még itt más is, ne együnk az első helyen, + én nem is kívánnék semmi mangalicásat. Ezenkívül, volt még egy sátor, ahol szalonna és kb. 3 hurka volt a kínálat, egy pékség kenyérrel (legalább bukta vagy kalács lett volna... megjegyzem: bukta felvágás is volt a programban, de azt is annyira láttuk, mint Bruce Willist a Hős utca sarkán tegnap este, és annyit is ettünk belőle, mint maga, Bruce Willis), aztán volt még egy kecskesajtos hely (de olyat csak nem ebédelhetünk), 2 barackos stand (az egyiknek egy fél rekesz selejtese volt már csak), volt Zsanna-manna, ahol kicsit megtévesztették az embereket, az ország mannájával... sokan beneveztek 450 forintért egy szelet olyanért, és ették abban a tudatban, hogy az ország tortáját eszik, pedig az a sátor egy pár méterrel arrébb volt. Igen, ennyi pozitívum volt, hogy végre augusztus 20-án ettünk az ország tortájából, és nem utólag valahol, valamelyik cukrászdában. A torta nagyon finom volt, egy egész sem okozott volna különösebb gondot. Szóval, visszatérve a nagy gasztro-sétányra: ennyi volt, amit felsoroltam... ja, és néhány limonádét és fröccsöt áruló bódét még kihagytam... és azt is, hogy a nagy magyar, most már kimondhatom azt is, hogy: exkedvencem, Kovács Ákos, a Borpatikájában képes volt a másfél literes ásványvizet 600 forintért árulni!!!
...és ennyi. Sétáltunk, és sétáltunk... és nem hittük el, hogy ennyi volt. Enni akartunk, de nem tudtunk, mert ennyi volt. Ennyit bírtak kihozni, ennyi embernek. A Lánchíd lábánál egyébként megint kicsit túlbizakodtuk magunkat, mert azt hittük, hogy ott majd megint lesz valami, de Benke Laci bácsi lecsóján kívül nem volt semmi (amiből szintén alig volt már fél 4-kor valami... ráadásul, ahogy elmondta a híradóban, csípős is volt, aztat meg nem szeressük mi a Nyúllal).
Így történt meg az, hogy augusztus 20-án magyar kaja helyett, a Burgerben kajáltunk whoopert. Jó volt, csak a fogam fájdult meg tőle... de ez már nem újdonság, az lesz fura, ha valamit eszem, és nem fáj tőle a fogam, az ínyem vagy valamim.

Szóval, így jutottunk el a krumplis tésztáig. A receptre rákerestem előtte, találtam is olyat, ami alátámasztotta az elképzelésemet, miszerint úgy kell megcsinálni, mintha paprikás krumplit csinálna az ember, csak virsli, és kolbász nélkül, a végén pedig csak össze kell keverni a fodros tésztával.
Majdnem tökéletes lett elsőre, az íze finom volt, viszont nem volt itthon semmiféle törőszerszám, a villával összenyomkodást meg baromi hamar meguntam, ezért kicsit leveses lett, mivel nem szívta fel a félig felkockázott krumpli a szaftot... de azért jó volt.

A krumplis tészta éjszaka Holdfogyatkozáskor.


Share

2010. augusztus 16., hétfő

Fonott kalács

Mivel tegnap óta nem sok változott főzésileg, és fényképezőgépügyileg, ezért ma a majdnem elkészült fonott kalácsról fogok írni.
Besorolásilag nem tudom hová tenni, igaziból pedig még inkább, mivel ebben a dimenzióban kézzel meg nem fogható, viszont ésszel felérhető, ezért inkább leülök. Szóval, először lépjük meg a legfontosabbat: a besorolási címke. Édesség vagy süti? Esetleg csipegetős vagy totál új címke? Lehet kellene egy fiktív címkét is csinálnom már. De az nem jó, mert az az egész blogra felrakható lenne... legalábbis a nagy részére... vagy, ha nem fiktív, akkor se komoly, mint azt elsőre néhányan gondolni akarnák, de nem tudják, ezért én vagyok a hülye. Pedig, ez cseppet se komoly, sokkal inkább életbe vágó, mert ha valaki komolyan veszi a komolytalant, és beleírok egy halálos adagot valamiből, kipróbálja, baja lesz, én leszek a hibás. Na neee.... ugye, hogy hülyeség mindent komolyan venni?
Mégis... legyen fiktív címke besorolásilag, na.
Jó, ha ezzel megvagyunk, vegyük elő a konyhánkból azt a jópofa, ufó formájú fém tálat... biztos van olyan mindenkinél... ha nincs, vegyünk előtte a barkácsboltban ezüst színű festékszórót, ami megtapad a műanyagon, és kész.
Kell liszt is, egy csipet só (egy csipet só mindig mindenbe kell.. mi bajunk lehet, nem?), cukor is valamennyi, gondolom élesztő is, tojás egy-kettő... aztán jön a gyurma... ha pontosan akarunk fogalmazni: égethető gyurma. Ha jól megmasztuk a tésztát, akkor három részre vágjuk, és megfonjuk. Megkenjük a tetejét tojássárgájával, és berakjuk a sütőbe... persze, csak miután a google-n megkerestük az ideális ehető receptet.
Ha jó lett, az az én érdemem, ha nem, akkor az nem.




Share

2010. augusztus 15., vasárnap

Tettél szendvicset?

Mivel nincs fényképezőm, és ingerenciám sincs főzni mostanában (minek, ha úgyse tudom megörökíteni? vagy egyébként se?), viszont úgy érzem, nem telhet el az augusztus főzis bejegyzés nélkül, ezért kanyarítok egyet mérsékelt ihletből, majd megyek és megnézem találomra a Jóbarátokból valamelyik 4 részt... azért csak 4 részt, mivel annyi van egy oldalon a DVD-n, és előre látom, hogy gondot okoz majd a megfordítás, mivel Nyúl nincs itthon.

Akkor írjunk valami kajásat:
írjunk mondjuk a szendvicsekről... ami Joey kedvence (ha már Jóbarátok).
Igen, a szendvics: ma is csináltam hármat, amiből egy egész vagy egy fél hazakerül... majd megeszem, gondolom. Bár, nem... mert úgy eszem meg akkor már, hogy a szendvicssütőben megsütöm előtte... na, én most olyat nem tudok enni... ahogy fagyikát sem. Az élet igazságtalan, és kegyetlen... nekem meg szerdáig off van csokiból is. De aztán jó legyen nekem 15 évig az a fog! El se hiszem, hogy az évek óta tartó fogmizéria lezárul jövő szerdán.
De térjünk vissza a szendvicsre:
Nem tudok mit mondani, csak úgy érzésből csinálom... meg zsömléből. Az érzés néha unott, néha letudó, néha a kelleténél kreatívabb, ezért nem mindig passzolnak a dolgok benne. A zsömle nem árt, ha friss... úgy legalább 50%-ban adja magát a siker. Kenyérből is jó lenne, de abból nem tudok szépet vágni, és Nyúl bányász szendvicsnek csúfolja őket... és állítólag nem is tudja átharapni. Nem tudom, össze lehet nyomni szerintem... vagy összegyúrni... igaz, a felvé és a többi baromi furán nézhet ki utána, de kimondta, hogy nézegetni kell. Ráadásul, ez csak akkor probléma, ha én csinálok ilyen méretű szendót... amikor este falatkákat kérek, és kapok egy fél kilósat a számba, azzal semmi gond.




Share

2010. július 21., szerda

Ál túrós rétes

Ránézésre normál túrós rétesnek tűnik,

...pedig valójában réteslap helyett leveles tésztában van a túró.
Nem így terveztem, de réteslap nem volt a boltban... a túró már megvolt, és nem tudott tovább várni, viszont nekem nem volt kedvem szöszmötölni, és batyukat csinálni.

A kb. 30 deka túrót kikevertem 1 tojással, 1 pohár tejföllel, egy kis vaníliás cukorral, meg egy kis "sima" cukorral. A leveles tésztát kettévágtam, kinyújtottam, beletettem a túrót, összegörgettem, a tepsibe locsoltam egy kis olajat, és 175 fokon sütöttem, amíg színe lett.

Elég kulturált lett a végeredmény...

...még Vidrácskának is ízlett.

Share

2010. július 18., vasárnap

Mustáros rettenet

Vettem fél kiló darált húst... nem volt konkrét elképzelésem (a baj mindig itt kezdődik), csak annyit tudtam, hogy nem a szokásos paradicsomos, szosziféle bolognai szószt akarom belőle kihozni, inkább valami tejszíneset szerettem volna. Keresgettem a receptek közül, de csak paradicsomosat találtam, így hát kénytelen voltam megint magam kitalálni hogy legyen.
A lilahagymás ízt is kívántam már egy ideje, ezért abból is vettem egy hálóval, és kettőt meg is pucoltam az ebédhez. a szokásos olajon dinsztelést egy kanál cukorral fokoztam... aztán ráraktam a husit, megsóztam és fedő alatt 20 percig sütöttem. Aztán ráöntöttem egy fél literes főző tejszínt 2 kanál liszttel, szerecsendióval és petrezselyemmel. Ennél a résznél még finom volt, itt kellett volna abbahagyni... nem is értem miért, de tettem bele 2 kanál mustárt... amitől, mint később kiderült csöppet májkrém szaga (illata) lett.

Szerintem a mustárral rontottam el...
és tarhonya helyett is rizst kellett volna főzni mellé, mert az se ment hozzá... úgyhogy főztem is, és tényleg sokkal finomabb volt úgy. Összességében, nem volt ez annyira rettenetes, csak elszoktunk a különleges ízektől.




Share

2010. június 22., kedd

Magyaros rizs

Amikor rizst főzök valami mellé, mindig próbálok újítani egy kicsit... hol rozmaringot szórok rá, vagy kurkumát, máskor pedig fűszerkeveréket... de ez csak néhány változat azok közül, amiket már leteszteltem. Most végre megcsináltam azt a verziót, amin már régóta gondolkodom, csak nem mertem eddig elkészíteni... annyi kudarc után, már óvatosabb az ember. :)
A hagymát úgy kockáztam fel, mintha pörkölt alá tenném... de nem egyedül, hanem a rizzsel (amit jól megsóztam) együtt pirítottam meg... amikor felöntöttem vízzel, akkor raktam bele 2 kiskanál pirospaprikát.

Finom volt az illata, és az íze is jó volt.
A fasírtra nem térnék ki, már írtam róla korábban...
ez az Ákos nevezetű volt.


Share
Share