2010. szeptember 27., hétfő

Kókuszos puszi

A karácsonykor sütött kókuszos borzasztó után sokáig nem mertem újabb kókuszossal próbálkozni... elment a kedvem, és Szívemszotyi sem erőltette. Majd' egy év kellett, hogy kiheverjük az élményt, és az új kísérletezésnek se csak úgy durrbele álltam neki, hanem szépen, lassan megfontoltan. Először a Tecsóban megláttuk a kókuszos habcsókot, aztán szóba jött, hogy azt esetleg én is megsüthetném... aztán kókuszreszeléket is vettünk, majd két hét kivárás után hirtelen nekiálltam, és cakkumpakk fél óra alatt végeztem is vele.

Természetesen, nem bírtam ki, hogy ne változtassak valamit a recepten, így megint 2-3-ból gyúrtam össze az enyémet: 5 tojásfehérjét, 20 deka cukrot, és 15 deka kókuszreszeléket dolgoztam össze úgy, hogy a tojásfehérjéket el kezdtem felverni géppel, és szép lassan adagoltam hozzá a cukrot, majd a kókuszt... hamar kész lett, azt hittem sokkal tovább kell majd verni.
A sütőt nem melegítettem túl, csak 160 fokosra állítottam, de így is megsült negyedóra alatt... ami lehet, hogy kicsit kevés volt, de úgy emlékeztem, hogy ez nem egy barna süti... azért legközelebb kicsit tovább hagyom pirulni.
...és most már azt is tudom, hogy legközelebb elég lesz kevesebb cukor, mert nekünk túl édes lett. Finom, de édes... és tömény is. Volt olyan recept is, ahol zsemlemorzsát is szórtak bele, de azt inkább nem használtam, mert szerintem attól csak szárazabb lett volna.

A formája ne tévesszen meg senkit, nem a túrós táskát akartuk utánozni, csak nem volt itthon az a zsákos nyomó vagy mifene, nem tudom a nevét neki, de minden normális háztartásban van olyan... nekünk nincs, ezért evőkanállal szaggattam a puszikat. (A csók a nagytestvér, és bár a miénk is habos volt, azért mégis csak puszika maradt.) Azt is tudom most már... vagyis csak sejtem, hogy a kanalat be kellett volna vizezni minden kupac után... és nem ártott volna két kanalat használni, mert akkor bájos kis mandula formákat alakíthattam volna... volnavolna. Ebben a receptben túl sok a volna, pedig annyira nem is lett rossz.






Share

2010. szeptember 24., péntek

Reggeli

Egy dolgot kell megjegyezni róla: ha este esszük meg, kimarad az ebéd és a vacsora.
Éppen ezért nem árt, ha időben felkelünk, és szánunk rá egy kis időt... sokkal jobb lesz utána a nap, mivel hagyunk elegendő időt a két nagytestvérnek, Ebédkének és Vacsorának.
Reggelizni bármit lehet, csak a következményekkel is számoljunk... és azzal is, merre, milyen messze lehet szabadulni tőle.
Azt nem tudom megmondani, mikor ettem először reggelit, mivel sokáig összefolyt ez az egész evés dolog... néha átcsúsztunk éjjelre is... szóval, könnyen elképzelhető, hogy én már akkor előre megettem pár Ebédkét és Vacsorát is. Könnyű lenne kiszámolni most hol tartunk, mert napi hárommal kellene csak szorozni, ha betartjuk a szabályokat, viszont DM nem hiszem, hogy pontos nyilvántartást készített volna, hogy napi mennyinél tartunk... és, ha készített is ilyet, már nincs meg... tehát, oda jutottunk, hogy most lehet nem is a reggelimet eszem, hanem egy múltbéli Vacsorát, vagy egy jövőbeni Ebédkét.






Share

2010. szeptember 20., hétfő

Almás párna

Érlelődik bennem egy ideje az elhatározás, hogy almás pitét süssek... na, ez így is maradt, mivel hozzáállási és technikai akadályai voltak az elkészülésének.
Először arra gondoltam, majd egy olyan hétvégén sütöm meg, amikor Őnyulasága dolgozik, mert valószínűleg nagyon időigényes lesz a produkció. Másodszor meg, recept után néztem... tudom, hogy profiszakács vagyok, és bármit, bármikor magamtól, saját tudásból el tudok készíteni, de az almás pitének nem akartam leírás nélkül nekiállni. Tanulmányoztam, olvastam, gyorsan becsuktam, végül a legegyszerűbbet választottam a legelszántabb helyett... végkifejletben is ez történt...
Szóval, Nyúllal megbeszéltük, hogy pénteken elmegyünk, és megvesszük a hozzávalókat, ha már úgyis vásárolunk. Szombat reggel már egészen rászántam magam, hogy elkezdem, amikor is bevillant, hogy: hoppácska, almát nem is vettünk!
Kinéztem az ablakon, az eső esett... na, akkor szállt el minden remény, hogy almás pite legyen itt a hétvégén. Viszont, esélyünk se volt az almával, mert akkor ugrott be az is, hogy fel se írtam mennyi kell bele. Utánanéztem, voltak 1 kilóra, 2 kilóra is verziók. Húha! Ennyi alma kell bele?! És le is kell reszelni?! De miért akartam én almás pitét sütni?
Jó, majd megsüti más... vagy... vagy Nyulat megkérdezem, nem reszelne-e egy kicsit... aszonta, de... de nem úgy értette...
Már említettem korábban is, hogy nem barátom a reszelő... a miénkkel van a baj, kissé suta, és folyton az ujjam bánja, plusz minden sajtos lesz körülöttem, ezért ha spagetti van ebédre, Nyusz átvállalja ezt a kemény feladatot tőlem.
A két kiló alma lereszelését abszolút nem láttam magam előtt... vagy ha mégis megpróbáltam elképzelni, egy teljes napot láttam, vérző ujjakkal.
A hétvégét mégsem akartam almás süti nélkül befejezni... és az illatát is már nagyon az orromban éreztem, ezért a legmegúszósabbnál maradtam: a leveles tésztába göngyölt, tetszés szerint feldarabolt alma darabkáknál.
Azt szeretem a leveles tésztában, hogy nem lehet vele hibázni... bármit csinálsz vele, bármit raksz bele, mindenhogyan finom lesz. Jó, a kakaós csigánál nem jött be annyira, de az E.T. hibája volt.
Az egész kocka leveles tésztát kettévágtam, mert nekem így könnyebb kinyújtani... aztán a sodrófa sehogy sem passzolt a tenyerembe, ezért nélküle, a két kezemmel nyújtottam ki... húzogattam, mintha rétes lenne. A fél adagot, nyolc részre vágtam, és meghámozott, feldarabolt almákat raktam rá... a tetejét megporcukroztam, és fahéjat is szórtam rá. Nem szabályos párnácskákat hajtogattam belőlük, mert az alma sok volt benne, és örültem, ha valahogy összeáll. A másik felét is ugyanígy megcsináltam... és nagyon ügyesen, így pont annyi párnácska lett végül, amennyi a tepsibe belefért. Az alufóliát nagyon körültekintően tettem a tepsibe, mert gondoltam, hogy valamelyik párna elhagyja magát, és szétfolyik... egy cukros dolgot felkaparni onnan, meg nem túl élvezetes feladat.
Csak 150 fokra állítottam a sütőt... 1: azért hogy jól átsüljön belül az alma is, 2: mert csak 8 óra volt, és Nyúl 9 után valamivel ért haza, ezért gondoltam, addigra már kész lesz, viszont kicsit el kezd kihűlni... csak, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen neki... nem lennék ilyen figyelmes, de náthás kicsit, ezért próbálom tartani benne a lelket... ami nem egyszerű egy beteg, nyűgös férfi esetében.

Csöppet meg is volt keveredve... odakészítettem a kanapéra, fotózásra a párnákat, neki meg a Rubophent... erre nem mellényúlt, és mire visszaértem a fényképezővel, már bele is harapott az egyik almásba (ő van leghátul, kicsit háttal nekünk)... ja, és mielőtt a sütőbe raktam volna, a kész párnákra még almaszeleteket is tettem, és azokat is megszórtam fahéjjal. Share

2010. szeptember 19., vasárnap

Őszibarack szelet álca fatányéron

...avagy, hogy bujkál a krumplifőzelék.

Az idei krumpli még nem túl öreg, ezért lehetnek gátlásai, félelmei, esetleg szégyenlős kissé. Ha ilyennel találkozunk, miután levetkőztettük róla a zsákot, találjuk ki neki a megfelelő átmeneti helyet a lábas és a tányérunk között. A miénk extra óvatos, ezért két Szaturnusz-gyűrűt is elképzelt maga köré... egyet fából, és egyet porcelánból. A végén a macskák mégis megették... viszont, előbb nyalogatták.

Te Vidra! Szerinted kik azok a zöld figurák abban a lapos tányérban?
Lehet, hogy értünk jönnek?
Lehet, hogy mégse kellett volna belenyalni a főzelékbe?

Nemtom miről beszélsz... de úgy érzem, a bundámban már
nem csak én vagyok... asszem, az egyik beugrott mellém,
és most ő néz ki a fejemből.

Ahhoz, hogy elérjük ezt az állapotot, meg kell előbb hámozni a krumplit (én mind a 2 kilót elintéztem), aztán jól meg kell mosni, és karikára vágni. Lehet más formájúra is, de én ragaszkodom a menzás kinézethez... de csak krumpliilag, mivel a menzásban nem volt pirospaprika sem, és petrezselyem se... legalábbis abban a menzásban nem, amit én ettem a suliban.
A felvágott krumplikat felöntöttem derékig vízzel, jól megsóztam, dobtam rá egy erőleves kockát, 3-4 babérlevelet, és lefedtem. Mivel vékonykákra vágtam, hamar megfőtt a krumpli, ezért már jó előre előkészítettem a lisztes-pirospaprikás-tejfölös habarást. Belekavargattam... jó csomós lett, ezért kislángra tekertem, hogy lassan főjön szét. Amikor már nem voltak benne dióméretű csomók, akkor vettem a bátorságot, és tettem bele 1 evőkanál ecetet is, és megszórtam petrezselyemmel. Rottyant még egyet-kettőt... a szomszéd Sanyi bácsi is... és már le is csavartam... a főzeléket.
A makkák jól vannak, szagoltattam velük fokhagymát... az kiűzi a gonoszat, így ha gonosz ufó költözött beléjük, akkor az már elmenekült... ha meg jó ufó, akkor maradhat... viszont, ha nem bírja a fokhagyma szagot...






Share

2010. szeptember 15., szerda

Töltött paprika

Gyorsan összedobok valamit, mert nincs sok időm... + úgy vibrál a szemem, hogy már mellé is nyúltam. Most látom... nem is tudtam, hogy Nyúlnak van múlt ideje. Beazonosíthatatlan lila foltja tutira van, ráadásul Ausztria formájú, de majd teszünk rá macskaszőrt és elmúlik.
Legyen töltött paprika. Az jó, és szeretjük is. Igen, az nem elég, ha jó, mert a sóska lehet tőlem bármilyen finom, én meg nem eszem... pffúúúj.
A töltött paprikához először kell egy (hogy Nyúl szavaival éljek) Drága Mama (de csak Ő hívja így). Ha nincs "olyanunk", behelyettesíthető más jól főző rokonnyal is.
Ha megvan a DM vagy az őt helyettesítő személy, akkor nem árt, ha ingerenciát érez arra, hogy töltött paprikát főzzön, finomat... és abból nekünk is jusson... és elmenjen érte valaki.
Első lépésben, ha kész az ebéd, várjuk meg míg kihűl. Melegen nem lehet becsomagolni, mert a hátitátyóban megolvad a tic-tac, ha van nálunk. Nálam tic-tac mindig van, viszont nincs hátitáskám. De nagyon éhes vagyok!
Második lépésben, ha már kihűlt, vegyünk egy 3-4 kanálnyi Élettársat, akit jól időzítve jelentsünk be a DM közelében lévő fogorvosunkhoz. Érzéssel küldjük el oda, de csak annyira, hogy ne legyen túl sós. Tapasztalatból mondom, az nem segít, ha a végén cukrot teszünk rá.
Szóval, miután előkészítettük a második lépést is, ne együnk túl sokat aznap, mert akkor nem fér elegendő a pocakba, miután megfáradtan hazaérünk.
Puszi.








Share

2010. szeptember 8., szerda

Kalács

Nem ettem ma kalácsot, felvettem a nadrágot.
Kezemben az esernyő, villamoson nem menő.
Nagy a meleg, ablak zárva, elkívántam a határba.
Telefonom folyton csörgött, az agyam is megcsömörlött.
Leállt a rendszer, nekem ez már nem kell.
Elindulok haza, három kiló dara.







Share

2010. szeptember 5., vasárnap

Restart szelet

Azért restart, mert magamon kellett nyomni egyet, hogy újra el tudjam kezdeni azt, amit még be sem fejeztem. Kezdjük túltenni magunkat az elmúlt napokon, ami nem is lett volna olyan borzasztó, ha nem ilyen stílusban folyik a lebonyolítás, de tanultunk belőle, és legközelebb már a rövidebb, ám hatásosabb utat választjuk.
Már pénteken... sőt, már múlt hétvégén meg akartam sütni, amit Zsé konyhájában találtam (na, így kell linkelni valakit/valamit, ha tetszik), de akkor más lett helyette, pénteken kedvem nem volt hozzá... és, bár tegnap se lett volna. Nem a recepttel volt a gond, az ottani megjegyzésekben is azt írták, hogy jó lett a süti. Megint velem volt a baj... hát, igen: nem bírtam ki, és felülbíráltam a receptet. Azért nem értem, miért csinálom ezt, mert eddig erre jópélda még nem volt.
Annyit változtattam rajta, hogy csúnyán leegyszerűsítettem: citrom helyett, citromlé volt csak (de ez nem az én hibám... citrus érzékeny a bőröm, és máskor sem tudok facsarni vagy hámozni citromot, narancsot, mandarint, grapefruitot), gondolom, már ez is kicsit visszavett a végkifejlet aromájából. Aztán, a javasolt külön "nedves", külön "száraz" edény helyett is, egy mindenes lett...
Miközben kevergettem az összetevőket összefele, eszembe jutott már nem is tudom miről, Oleg. Milyen rég rakott fel képet... vagy csak értesítőt nem kapok már arról, hogy tesz? Majd megnézem. De tényleg! És az enyémekhez se szólt hozzá ezer és még kétszáz éve... és miket látott eddig tőlem? A "cicc"-et, a "Krakkó"-t és... áááááááááááá! A Főzis képeimet! Meg a kutyásat! Nem jól állítottam vissza a Picasat! Nem "A link birtokában bárki"-n volt eddig, hanem "nyilvános" volt... és ezért más most az URL-címe, ezért nem látszódnak a képek a blogban! Gyorsan otthagytam mindent, bejöttem a szobába, mondtam Nyúlnak, ezt ki kell próbálnom, mert szerintem tényleg ez volt a hiba... és ha nem ez, akkor feladtam. Ez volt! Két napig ezen járt az agyam, de megfejtettem ezt a tökegyszerű problémát! Tehát, így jutottam el Olegtől a megoldásig... és azóta már azt is láttam, hogy rakott fel új képeket, de valamiért nem kapok róluk értesítést... gondolom, azt is elállítottam valahogy.
Jól van, süssünk. Inkább söröznék. Nyuszi! Nem felezünk el egy Tyskiet? Dehonnnem! Oké, de a szirupot én meg nem csinálom a sütihez. Akkor a tésztába az egy evőkanál citrom helyett, a sziruphoz javasolt mennyiséget is hozzátesszük... a joghurtból is 3 dl van, csak nem dobom ki az a fél decit, sör elé meg nem passzol... a cukorra mindenki írta, hogy sok, ezért 16 vagy 17 dekányi volt, amit én beleraktam... vajazni volt kedvem? Várjunk csak... nem, ahhoz sem volt! Csúfos módon vaj helyett, beolajoztam a tepsit, és azt szórtam meg liszttel. Ezt soha senki ne csinálja, mert borzasztó csomók lesznek a süti alatt!

Nekem is megsült fél óra alatt... és azért a sütőben fotóztam le, mert féltem, ha kiveszem összeesik. De nem esett össze utána sem. Finom, puha volt a tésztája, de a szirup kellett volna hozzá, mert száraz volt egy kicsit így magában.
...és itt jött a másik meggondolatlan cselekedet: miért nem a szirupot csináltam meg hozzá, és miért pudingot főztem inkább? A válaszra később rájöttem... először azt hittem a Tyskie az oka, meg a sós mogyoró, de nem... lelkiismeretfurdalásom volt Nyúl miatt. Pénteken többszöri kérésre se főztem neki pudingot... szerintem emiatt csináltam azt egyből, és nem a szirupot.

Mivel, egy puding kevés lett volna az egész sütihez, ezért 4 ilyen tálkába összevágtam kb. a tepsi felét, és arra öntöttem rá a pudingot... Nyúlnak még kakaóval is megszórtam... de ez sem vonta el a figyelmét arról, hogy vajon miért ez az új felállás.
Elrontottad, azért van rajta puding?
Provokációra nem reagálok, ezért nem is válaszoltam... egy ideig. :)




Share
Share