Kókuszos puszi

A karácsonykor sütött kókuszos borzasztó után sokáig nem mertem újabb kókuszossal próbálkozni... elment a kedvem, és Szívemszotyi sem erőltette. Majd' egy év kellett, hogy kiheverjük az élményt, és az új kísérletezésnek se csak úgy durrbele álltam neki, hanem szépen, lassan megfontoltan. Először a Tecsóban megláttuk a kókuszos habcsókot, aztán szóba jött, hogy azt esetleg én is megsüthetném... aztán kókuszreszeléket is vettünk, majd két hét kivárás után hirtelen nekiálltam, és cakkumpakk fél óra alatt végeztem is vele.

Természetesen, nem bírtam ki, hogy ne változtassak valamit a recepten, így megint 2-3-ból gyúrtam össze az enyémet: 5 tojásfehérjét, 20 deka cukrot, és 15 deka kókuszreszeléket dolgoztam össze úgy, hogy a tojásfehérjéket el kezdtem felverni géppel, és szép lassan adagoltam hozzá a cukrot, majd a kókuszt... hamar kész lett, azt hittem sokkal tovább kell majd verni.
A sütőt nem melegítettem túl, csak 160 fokosra állítottam, de így is megsült negyedóra alatt... ami lehet, hogy kicsit kevés volt, de úgy emlékeztem, hogy ez nem egy barna süti... azért legközelebb kicsit tovább hagyom pirulni.
...és most már azt is tudom, hogy legközelebb elég lesz kevesebb cukor, mert nekünk túl édes lett. Finom, de édes... és tömény is. Volt olyan recept is, ahol zsemlemorzsát is szórtak bele, de azt inkább nem használtam, mert szerintem attól csak szárazabb lett volna.

A formája ne tévesszen meg senkit, nem a túrós táskát akartuk utánozni, csak nem volt itthon az a zsákos nyomó vagy mifene, nem tudom a nevét neki, de minden normális háztartásban van olyan... nekünk nincs, ezért evőkanállal szaggattam a puszikat. (A csók a nagytestvér, és bár a miénk is habos volt, azért mégis csak puszika maradt.) Azt is tudom most már... vagyis csak sejtem, hogy a kanalat be kellett volna vizezni minden kupac után... és nem ártott volna két kanalat használni, mert akkor bájos kis mandula formákat alakíthattam volna... volnavolna. Ebben a receptben túl sok a volna, pedig annyira nem is lett rossz.