2011. április 30., szombat

Tejszínes-tarjás penne

...avagy hogyan dolgozzuk fel a húsvéti maradékot.

Idén se vettünk magunknak külön se sonkát, se csülköt, se tarját, se semmilyen Húsvéttal összefüggésbe hozható állatrészt. Szeretem én is, nemcsak Nyúl, de akkor is... mindegyik túl nagy kettőnknek. DM-ék úgyis vettek idén is, és bármilyet is vettek, túl nagy volt az nekik... elhoztuk hát a felét... vagy inkább a harmadát, nem tudom pontosan, de az is nagy darab főtt tarja volt.
Már akkor mondtam DM-nek, hogy ebből nagyon jó kis tejszínes szószt fogok csinálni, ha Nyúl már ráunt. Ez hamarabb eljött, mint gondoltam... kétszer, max. háromszor ha evett belőle.
A recept egyszerű: felkockáztam a tarját (még így is megmaradt a fele), és a saját zsírjában megsütöttem... közben kikevertem a lisztet 2-3 deci főzőtejszínnel és ráöntöttem a husira... szórtam rá szerecsendiót, majd a végén petrezselymet.
Közben a másik kezemmel feltettem a vizet forrni... és annyira penge voltam, hogy szimultán megugrottam a feladatot: egyszerre főztem tésztát és szószt. Az ebéd így fél óra alatt kész lett.

Mi a fura a képen?
(...azonkívül, hogy megint rettenetesen jó lett.
...és azért van rajta kevés sajt,
hogy látszódjon a szósz, ha már olyan csinos.)



Nagyon-nagyon várunk vissza
Robert Kubica!








Share

2011. április 29., péntek

Húsvéti kuglóf Dobogókőn

Kicsit megkésve bár, de törve nem... lefoglalnak a berlini feldolgozások... agyban és virtuálisan is, de ami egyszer megsült, az úgysem kúszik sehová, úgyhogy:
Húsvétra kuglófot (is) sütöttem.

Múlt szombaton elmentünk a lányokkal Dobogókőre kirándulni... ebből már útközben vita támadt... tisztázni kellett, mi mit jelent: most akkor túrázni vagy kirándulni? vagy sétálni és piknikezni? csak enni?
A kajás részből nekem a süti sütés jutott... mivel előző nap derült ki, és mi akkor éppen Agárdon voltunk, ezért olyat kellett választanom, amihez minden van otthon, és bírja a meleget is... meg a kirándulós túrázást is persze.
Nem ragoztam túl, a karácsonyi gyümölcskenyér receptet értelmeztem újra... már a megfelelő mennyiséget használtam, és gyümölcsök helyett, simán csak csokit használtam... egy jókora csoki mikulást... bocsi. Volt még egy... tudtam, hogy előbb-utóbb süti lesz a vége, hát megtörtént... Húsvétkor.

A táj szép volt. A többieket megihlette... mindenképpen természetes környezetben akarták megörökíteni a kuglófot... kértem, hogy készüljön kép róla a blogba, ezért... meg azért is, mert nagyon ízlett nekik, de szerintem inkább csak a blog miatt.
Hagytam őket kibontakozni, és figyeltem miért éreznek késztetést arra, hogy a susnyásban állatok közt fotózkodjanak... mindegy, ünnep van.

Ez is spontán képnek tűnik... ezt is Piroska és Nyúl komponálta. Igazából engem csak az érdekelt, hogy a lekvárt felügyeljem... hát nem majdnem elgurult? Igen, elgurult... Piroska olyan részt választott ugyanis, ahol gyakorlatilag állva ettünk, olyan meredek volt.

Itt már jobban látszik... ott a távolban az a folt, mi vagyunk.

Az biztos, tényleg meghitt volt... csak tőlünk zengett az erdő.

Virágok fent...

...és lent.
A fenti kevésbé látszik, viszont több árnyékot adott nekünk, mint a pitypang.



Nagyon-nagyon várunk vissza
Robert Kubica!






Share

2011. április 28., csütörtök

Currywurst

Azok közül, amiket Berlinben ettünk, a currywurst volt az egyetlen német. Finom volt, de ez ízlett a legkevésbé... a Döner és a többiek nekem finomabbak voltak.
Sajnos nem tudtuk, hogy még Currywurst-múzeum is van, helyenként biztos érdekesebb lett volna számomra, mint a Technikai.

A currywurst-ot nem kell keresni, utcán és aluljárókban gyorséttermi szinten sok helyen van... nem akartunk mellélőni, ezért nem egy "sima" utcainál próbálkoztunk, hanem a Currywurst Expressnél. Három méret volt: M-es 2,90-ért, L-es 4,90-ért, és XL-es 6,90-ért. Mindez, persze volt menüben is, de mi az ücsitől megint eltekintettünk.

Csak úgy porzott a rengeteg currytől... a ketchup is elég volt, nem kellett repetát kérni belőle. Ezen a részen bukna Magyarországon ez a dolog... nem hiszem, hogy itthon is Heinzt használnának a vödrös helyet.
Kaptunk rá hagymát is, de az extra... igazából azért kértük, mert a pultos gyorsan beszélt, viszont németül, és csak a hagymát és a jalapeño-t értettem, a harmadik verziót nem, ezért gyorsan a hagymát mondtam, de azt nem tisztáztuk, hogy ez nem kötelező. Mindegy, finom volt, csak a sok curry és ketchup mellé nem biztos, hogy szükséges... az én gyomromat nem bántotta, de Nyúl pár óra múlva kicsit nyafogott... nem csodálom, életében összesen nem evett meg ennyit egyikből sem... eddig úgy tudtam, hogy se a curryt, se a ketchup-ot nem szereti... a végén még az is kiderül, hogy nézi a Grészt titokban.



Nagyon-nagyon várunk vissza
Robert Kubica!





Share

2011. április 21., csütörtök

Chicken Döner

Ez volt a törzshelyünk 6 napig... és nem is elsősorban a kajára gondolok, hanem a mindennapi reggeli kávémra. Döneres, vagy ha úgy tetszik Imbiss lépten-nyomon van... egy saroknál többet nem kell menni egyik irányba se. Szerencsénk is volt, mert a választásunkat az is megkönnyítette, hogy ez volt a szállásunkhoz a legközelebb... ennyi erővel kifoghattunk volna egy rosszat is... de lehet, hogy Berlinben minden döneres profi döneres.
Először már az első napunkon találkoztunk, mi és a kedvenc Döneres helyünk... akkor este egy Chicken Dönerért ugrottunk be... vagyis kettőért. Nem hoztuk el, ott ettük meg, pedig első ránézésre kicsit zorall volt a hely... a hátsó helyiségben dohányoztak, és nem a számtech szakkörösök. Az utcafronti részre ültünk le... a dohányfüstöt nem lehetett érezni, fáradtak is voltunk, nem igazán zavart minket akkor már semmi. A vacsora végére azt is megtudtuk, hogy hátul van valami, aminek nem mondjuk ki a nevét, viszont kb 5 euró, és a feka megvolt tőle. Ez annál a résznél derült ki, amikor előre jött fizetni 2 sört, ami 3 és fél körül volt árban, de a török megkérdezte: És még? A feka meg csak bólintott egyet, és 8 valamennyit fizetett.
A Dönerről épp ezért nem készült fotó... nem hiszem, hogy szerencsés lett volna ott bent nekiállni fényképezni... így is én voltam az egyedüli nő, ami kicsit feszélyezett, de attól még ízlett a kaja.
Egy Döner 2-2,5 euró... az árakat azért írom le mindenhol, hogy ha valaki rákeres mielőtt odautazik, legyen valami elképzelése, mert mi nem nagyon tudtuk mire számíthatunk. Az vicces, vagy inkább durva, hogy az egyik legdrágább, amit ettünk, az a dónácc volt... de legalább vitaminbomba nem volt benne.
Kép híján körbeírom milyen volt a Chicken Döner: Nagggyon finom.
...és volt még benne csirke is.
...na, meg saláta, vöröshagyma, káposzta, paradicsom, kétféle dressz, az egyik fokhagymás, csípőset nem kértünk, más meg asszem nem is volt benne, viszont a csirke, amit arról a rúdról kaszabolt le, nem simán csak csirke volt... miután lenyeste a darabokat, paprikával átsütötte. Nagyon finom volt. Konkrétan minden másnap meg tudnám enni vacsorára... vagy ebédre... reggelire nem. Volt ám olyan elvetemült, aki reggelire is azt ette. Ezt azért tudom, mert a további kapcsolatunk Dönerrel a kávézásig fejlődött... minden reggel (kivéve az első nap, mert akkor máshol kávéztam napközben) ide mentünk be egy kávéért. Második alkalommal a pasi már úgy köszönt: kávé? egy? Ez nagyon jólesett. Tudtuk, hogy sok ember jár oda... amíg ott ültünk nála, jöttek-mentek az emberek, ennek ellenére már másodjára így fogadott. Mondtam is Nyúlnak, ez a jó kereskedő ismérve, mert ez mindenkinek jólesik. Itthon a Pennyben, örülök, ha a kasszás nem szól be. Elhiszem, hogy sokat dolgoznak, de folyton morcos mindegyik... a török is egyfolytában ott volt, nem tudtunk úgy bemenni hozzá, se reggel, se este, hogy ne lett volna ott... mégis köszönt, és megismert minket.
A kávéja pedig nagyon jó volt... az első kávém, amit nem ott vettünk, nem volt olyan finom... az se volt rossz, de nem volt az igazi. A Döneresé kávé kávé volt, nem placebo kávé. Nem is rontottam el sok cukorral, mert a keserű íze nem kellemetlen volt, hanem jó.



Nagyon-nagyon várunk vissza
Robert Kubica!





Share

2011. április 20., szerda

Dunkin' Donuts

Tegnap érkeztünk haza Berlinből... látnivalók közül az egyik kedvencem a Dunkin' Donuts-os rész volt. Nem is emlékszem mikor ettem utoljára, mert csak annyit sikerült felidéznem, hogy Amerika előtt még tutira volt itthon, utána pedig nem emlékszem, de szerintem már nem volt (sok mindent így határolok be időben: Amerika előtt és után - van idegrendszerem, már nincs).
A kék versenyzőről már első ránézésre tudtam, hogy az mindenképpen a dobozban lesz.
Árulták egyesével is, úgy 1,3 euró volt, 6 darabos kiszerelésben 6, 12-esben pedig 9.
Mi a hatos verziót választottuk, gondoltuk elég lesz ennyi a jóból, az egészségesből, de azt hittük nem lesz elég kettőnknek reggelire... aztán négynél feladtuk... oké, hogy az csak 2-2 volt fejenként, de már így is eltelített minket. A maradék kettőt pár óra múlva gyűrtük le.
Mindegyiket elfeleztük, és egyetértettünk abban, hogy melyik mennyire finom.
Megnéztem a német honlapjukat, mert azt hittem van mindegyikről részletes leírás, de csak ennyi... ölég halovány az információ, és még az összes dónácc sincs fent. Viszont, a központi honlapon van kalóriatáblázat is erős idegzetűeknek... az összetevők is ott vannak, de azt már tényleg nem mertem megnézni.
A hat közül a legfinomabb a Grüner Apfel volt... nagyon almás... még most is csorog a nyálam, ha rágondolok... olyan töltelék volt benne, mint a McDonald's-os almás pitében.
Második helyezett a Kirsch-Banane... cseresznyés máz, a banános rész pedig belül volt puding formájában.
Harmadiknak a húsvéti különkiadást mondanám... jópofaság, és a két tojáscukorral a tetején igazán jól mutatott... majdnem nem is ettem meg... aztán eltelt 10 másodperc, és már el is tűnt. Ízre is jó volt, bár azt nem tudtuk beazonosítani, milyen ízt érzünk, de attól még jó volt... belül ez is banán pudingos, ami nekem nem passzol a Húsvéthoz, de nekik attól még lehet.
Negyedik helyre az Erdbeer Vanille került... kívül epres máz, belül vanília puding.
Ötödik a Blue Sky... amit csak azért választottam, mert ha már egészségtelen, akkor abba adjunk bele mindent, és száműzzük a természetesség legkisebb látszatát is. Ízre semmi extra, belül semmi, de azért ez is jó volt.
A hatodik helyezettet Nyúl választotta, valamilyen kókuszos... a többihez képest száraz, és semmilyen.

Elég fos ez a kép, de aluljáróban ilyet tudok...
+ még nem aludtam ki magam, és izomlázam is van.
Puszi.



Nagyon-nagyon várunk vissza
Robert Kubica!





Share

2011. április 12., kedd

Heute gehen wir nach Berlin 101.

Először is: a google translate működik. Másodszor: azért 101., mert az előző volt a 100. bejegyzésem ebben a blogban, de elfelejtettem megemlíteni, ezért a 101. lett az ünneplős kerek szám.
Erre az alkalomra írok is egy verset... elég rég írtam már, még a végén kigyógyulok belőle:

Vidra, Maci itthon marad, úticélunk nem Dél-Zala.
Berlin lesz az vonattal, messze lenne lovakkal.
Após jön majd pesztrálni, nappaliban mászkálni.
Szendvics, kolbász, málnalekvár, előttünk lesz 200 hektár.
Nem lesz meleg egyébként, söröskorsó esténként.
Fél literes Egri Cuvée, 6 üléses esti kupék.

Ennyi. Ezenkívül felkészültem még egy német-magyar társalgási könyvvel, amiben olyan hasznos mondatok vannak, mint a Was für ein schöner Wandteppich! azaz Milyen szép faliszőnyeg!
Éjjel felébredtem, és alig bírtam visszaaludni... szerintem nem a faliszőnyeg témakör nyugtalanított, hanem az indulás foglalkoztatott. Kicsit aggódom a cicák miatt is, ennyi ideig még nem voltak egyedül... oké, hogy minden nap jön majd após, de az mégsem ugyanaz... reggel nem lesz itt, pedig Vidrának akkor van a legnagyobb szeretetrohama (gyakran az aznapi összes), és akkor elvárja, hogy leüljek, és viszonozzam.
Megnéztem a berlini időjárás előrejelzést, pont holnapra mondja a leghidegebbet, 6-7 fokot esővel... utána már melegebb lesz, 10-12 fokot ígérnek. Azt tudtuk, hogy hűvösebb lesz, mint itthon, de azért 14 foknál hidegebbre nem számítottam. Nem baj, Mama elkészült a sapkámmal, van hozzá sál is, és a cicanaci se marad itthon.

Ha onnan addig nem tudnék írni, akkor egy hét múlva jövök.

Tschüss!



Nagyon-nagyon várunk vissza
Robert Kubica!


Share

2011. április 10., vasárnap

Resztelt csirkemáj

Vettünk kétszer fél kiló csirkemájat... leginkább a vastartalma miatt. Először arra gondoltam, csak simán megsütöm, aztán pedig arra, hogy megnézem a resztelt máj mennyire rugalmas, és csirkés verziója van-e. Volt.
Az egyik fél kilós csirkemájat kiolvasztottam, és elkezdtem alaposan megmosni, a nem odavaló dolgokat pedig levágni... és mindettől már az első májnál rosszul lettem. Elképesztően undorító volt.... nem az, hogy olyan volt mintha siklót fognék (kislányként még megfogtam... persze csak azért, hogy DM-et riogassam vele), hanem amint egy picit megnyomtam, roppant, és ááá, ne is beszéljünk róla... megundorodtam tőle, na.
Eszembe jutott, amikor anno Beverly Hillsben univerzális csicskaként, Renáta kiadta a soron következő feladatomat:
- Pucold meg a pulykát.
A mosogató tele volt egy hatalmas állattal.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy fogod, és az apró pihéket, tollakat kiszedegeted a bőréből.
Pfff... próbáltam két ujjal minél kevésbé hozzáérni.
- Így sosem végzel, fogd meg!
- Tudod, én még sosem fogtam nyers húst, és nem is terveztem ilyesmit.
- Pedig, ha itt akarsz maradni, meg kell fognod.
És én ott akartam maradni, mivel a 3 szavas angol nyelvtudásommal máshová nem mehettem.
Itt éreztem először, hogy tényleg kész horror az Elm utcában lakni (North Elm Drive). Az se vigasztalt, hogy akármikor összefuthattam (volna) Brandon Walsh-sal, mivel a mi irányítószámunk is 90210 volt. Egy idő után persze meguntam, hogy nem botlottam bele, ezért megkérdeztem Annie-t, merre van a forgatás, mert majd arra szeretném sétáltatni a kutyát. Hát, sajnos csak az irányítószámunk volt ugyanaz, a stúdió egészen máshol volt.
Moby viszont a szomszédban lakott... ezt inkább hallottam, mint láttam.
(Mielőtt bárki is irigyelne, elmondom, hogy reggel 7-től este 10-ig dolgoztam minden áldott nap... és ezt a fajta kiképzést végül 2 hónapig bírtam.)

Térjünk vissza a májas rettenethez:
Két vöröshagymát felvágtam, megdinszteltem. A májat is felvágtam (borzasztó, hogy még akkor is eresztett, és folyt belőle a vér...brrr), rátettem a hagymára, kicsit megsóztam, jól megpirospaprikáztam, majoránnát is szórtam rá, öntöttem alá egy kis vizet, és fedő alatt el kezdtem főzni.
Az illata nagyon jó volt... már majdnem elszállt a sokk, amit az előkészítésnél kaptam, de amikor meg kellett kóstolni, akkor inkább nem kóstoltam meg. Rizst főztem hozzá, és én kb. azt is ebédeltem... tettem rá egy kis szaftot, és ennyi. Nyúlnak nem szóltam, hogy ehhez nekem nincs kedvem, mert kicsit másképp látom délelőtt óta a májat.
Azt mondta, nem rossz, csak nagyon sótlan lett... és a pirospaprikát is teljesen eltüntette a máj. Kicsit sem volt színe a szaftnak, ettől és ezért aztán másnap sem kaptam kedvet hozzá.
A másik csomag csirkemájat DM-re bízzuk... levisszük Agárdra, és hagyjuk, hogy kisüsse, aztán majd úgy esszük meg... ha egyáltalán addigra újra rá tudok nézni.

Resztelt máj helyett Brandon Walsh.
(Most néztem... nem is emlékeztem arra, hogy ekkora nyálgép volt.
Kicsit férfiasabb Brandonra emlékeztem... hihetetlen ízlésem volt 10-15 éve.)
A májról nem rakok képet, mert most még mindegyiket csúnyának látom.



Nagyon-nagyon várunk vissza
Robert Kubica!






Share

2011. április 8., péntek

Tejszínes-gombás-tárkonyos spagetti

Hasonlót készítettem már, de az csirkés volt + sütőben sütöttem.
Ez most a vega változat: Fél kiló gombát összevágtam, kevés vízzel fedő alatt főzni kezdtem... megsóztam, tárkonyt szórtam rá, és amikor úgy gondoltam, hogy a gomba már ehető állapotba került, akkor 2 és fél deci főzőtejszín + 2 evőkanál liszt összeállítással behabartam. Főztem még egy kicsit felügyelet alatt, persze... mert a tejszín még mindig heves állat, aki csak az alkalmat várja a szökésre... szóval, pár perc után petrezselymet szórtam rá, és ahogy leszűrtem a tésztát, már ettük is.

Rég voltam ilyen elégedett a főztömmel... nagyon ízlett.



Nagyon-nagyon várunk vissza
Robert Kubica!





Share

2011. április 6., szerda

Biopalacsinta vs. Fodros palacsinta

Tegnap palacsintát sütöttünk... nem Nyúl + én, hanem Krisztike, Pircsi + én (néztem).
Ez azért érdekes, mert így két új palacsinta receptem is van. Jó palacsinta receptek, annak ellenére, hogy az egyiktől kifejezetten ódzkodtam az elején... ez volt az, amelyikbe se tojás, se cukor nem került:

Biopalacsinta

Látványra semmi különös... nem fehér a tésztája, és tej állagúra kellett hígítani. Ebben van finomliszt, zabkorpa, teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt és másfél evőkanál olívaolaj... azt nem tudom megmondani a lisztekből mennyi, mert Piroska megint az "érzéssel" és az "amennyit felvesz" mértékegységet használta, de a fehér- és a tönkölyliszt fele-fele arányban került bele. Attól tartottunk, hogy sütéskor szét fog esni tojás nélkül... és attól is tartottunk, hogy cukor nélkül nem igazán lesz palacsintás. Annyira tartottam mindettől, hogy kivittem egy széket a konyhába, leültem, és koncentráltan drukkoltam a lányoknak.

Végül teljesen palacsinta formája lett...
meglepő a hasonlóság a konyhapult és a palacsinta között.

Krisztike megtöltötte Pircsi-féle szilvalekvárral, és felvágta, hogy az elsőt mindhárman meg tudjuk kóstolni... finom volt... sokkal jobb, mint amire számítottam... mondhatni, kifejezetten jó volt. A második palacsintát is felvágtuk, aztán a harmadikat bevállaltam egyedül, mert oké, hogy aranyos vagyok, és ajándék (Nyúlnak mindennapi karácsonyi), de csokiban és palacsintában nem nagyon szeretem az osztozkodást. A szilvalekváron kívül volt még cseresznyelekvár (szintén Pircsi-féle), és Nutellás is... na, az volt az igazán szép.


Fodros palacsinta

Nem akartam megvágni ezt a képet, mert így tükrözi a csendéletet,
ami körülvette a palacsintasütést és minket...
Az elején kicsit tartózkodó volt a hozzáállásom a biopalához, ezért megnyugtatásul bekevertünk (Pircsi) a simakárosegészségtelen fajtából is: 3 tojás, tojásonként 3 evőkanál finomliszt, pici só, 2 evőkanál cukor (ennél a résznél Kriszti teljesen megbotránkozott), tej... persze, hogy amennyit felvesz, 2 evőkanál olívaolaj és 1 deci ásványvíz. Ez a recept ugyanabból áll, mint a mi rájásunk, de az arányok mások.

A "sima" palacsintát én szerettem volna, ezért úgy éreztem, illene nekem sütni... végül, mégis úgy alakult, hogy Piroska kezdte el, és az első után Kriszti folytatta... az első szép is lett, az íze is finom volt, de csak én ettem belőle, mert a biorájával mindenki jóllakott... én is, de ha már bekevertük, és kisütöttük, akkor ráerőszakoltam magamra, és ettem belőle... hasonló témában, bármikor ilyen áldozatkész vagyok.

A másodiknak csak az íze volt finom, szép nem nagyon lett. De itt jött elő megint, amit már korábban is emlegettem párszor: minden csak hozzáállás kérdése... ha mondjuk, fodros palacsintának hívjuk, akkor annak nagyon szép... az íze pedig még mindig ugyanolyan.



Nagyon-nagyon várunk vissza
Robert Kubica!





Share

2011. április 5., kedd

Brokkolis tészta

Az az érdekes, hogy egy (anti)főzős blog legnépszerűbb bejegyzése az elmúlt időben, a kutyáimról szóló volt. Gondoltam, ezután mindegyikbe belecsempészem az egyik makkát vagy mindkettőt, esetleg Nyulat, de az nem lenne fair... nem az állataim miatt, hanem az igényesen, aprólékosan és teljes átéléssel elkészített ételek miatt, amiket hétről hétre kotyvasztok.
Szóval, akkor most csak "sima" kajás lesz, de ha az számít, közben gondoltam a kutyákra is... a makkákra is, főleg hogy Vidra épp előadta a nagyhalált, mivel két percig üres volt a tálkája.

Ebben az ebédben az volt az igazán jó, hogy fél óra alatt elkészült... az íze is jó volt, de az csak az elkészülés után. Brokkoliból megint a fél kilós mirelit nyert, edényből pedig a wok... amibe beletettem a brokkolit, picit megsóztam, aláöntöttem egy kis vizet, hogy ne csak égjen, hanem olvadjon és párolódjon is... ezt biztos nagyon nem így kellett volna csinálni, de nem volt több időm rá... viszont, hogy hatékonyabb legyen az olvadás, alufóliával letakartam a wokot... jó lett volna a fedő is, de az nincs hozzá.
Amíg a brokkoli készült, addig feltettem a tésztának a vizet... és a változatosság kedvéért most azt is megvártam, amíg felforrt. A tészta és a brokkoli egyszerre lett kész... összekevertem őket, nyomtam rá két gerezd fokhagymát, reszeltem rá sajtot, és ennyi... petrezselymet is akartam tenni rá, de azt elfelejtettem.
Érv: vastartalmú.
Ellenérv: nincs benne husi, ezért Nyúl-lázadás törhet ki.

Megint fura állatot látok bele ebbe a képbe... de nem is gondolok rá,
mert úgy gusztustalan, és többet nem fogom megenni.

Na jó... elgyengültem, legyen állatos kép is:

Macika és a kedvenc helye.



Nagyon-nagyon várunk vissza
Robert Kubica!






Share

2011. április 1., péntek

Kifli és Zsöme

Ma 12 évesek lettek a kutyáim. Kicsit már fáj itt-ott, kicsit látnak, nagyon nem hallanak, az állatorvossal hetente találkoznak, de összességében jól vannak. Kifli gyengéje még mindig a laszti... ha az pattan, akkor ő is... kicsit visszafogottan ugyan, de pattan. Zsöme ha teheti még mindig ráfekszik Kifli labdájára... ha már nem érdekli, akkor ne is lássa, de az még fontosabb, hogy Kiflit szekírozza ezzel.
Sokszor eszembe jut, amikor mentünk őket kiválasztani... olyan kicsik voltak, hogy meg se mertem fogni őket. Zsömét a kezembe adta Fanta (az anyjuk) gazdija, én meg mozdulatlanul álltam vele, csak fogtam a kis tengerimalacnyi pihe-puha testét... még a szeme is alig nyílt ki, Ő volt a legnagyobb, a Hatoska. Kilencen voltak testvérek, és mindegyiküket úgy hívták, ahányadiknak született.
Kiflikém helyett egy másik tigriscsíkosat választottunk volna, de Őt a gazdi megtartotta magának, és amúgy is lány volt, mi meg két fiút akartunk, így Kiflink lett. Őt se mertem megfogni, csak simogattam.
Nem nyolc, hanem tíz hetesen költöztek hozzánk. Nem akartuk őket túl korán elválasztani, és gondoltuk 2 hét extracumi anyától csak jót tesz.
Az első évükben nagyon sokat voltak velem, és nagyon nem ment nekem a nevelés... nem fogadtak szót, és sose csinálták azt, amit mondtam. Aztán kimentem Amerikába, és Api-féle suliba jártak... azaz, ha Ő vitte őket sétálni, akkor útközben megtanultak ezt-azt... és nem ám úgy, ahogy azt tőlem megszokták.
Tőlem csak egyszer kaptak ki... vagyis nem kaptak, mert csak Zsöme kapott:
Ősz végén, nyári lendülettel mentünk le a partra... nyáron sokat fürödtek a tóban, és nem érezték azt, hogy ennek már nincs szezonja. Amikor Zsöme meglátta a félig befagyott vizet, el kezdett szaladni... hiába kiabáltam, amennyire csak bírtam, nem állt meg. Már láttam magam előtt, ahogy beszakad alatta a vékony jég, ezért egyre jobban kiabáltam. A part szélén végül megállt. Odaértem, és rásóztam egyet pórázzal a fenekére. Nagyon megijedtem, és nem akartam, hogy ez előforduljon még egyszer. Egy perccel ezután már nagyon bántam, és azóta is lelkiismeret-furdalásom van emiatt. Aznap már nem játszott, hiába mondtam, menjen Kiflivel ugrabugrálni, nem ment... végig ott jött mellettem, és nem csinált semmit. Nagyon bántam, hogy kikapott, pedig még most is úgy gondolom, nem ártott neki, mert nem volt erős az ütés, másfelől Ő is így tanult belőle.
Kiflit soha nem bántottam semmiért.
Mire hazajöttem Amerikából, már póráz nélkül lehetett sétáltatni őket, és tényleg megértettek mindent... jó, szerintem korábban is, csak nem csinálták.
Már nagyon öregek, de Kiflikémnek még most is van arra esze, hogy a frissen elültetett virágokat kiássa... ha rajtakapják, rögtön elengedi magát, és alig él... nem is érti a feltételezést, mert Ő biztosan még a környéken se volt.

'99-ben nem volt még digitális fényképezőnk, most meg
szkennerünk nincs, ezért lefényképeztem a fényképet.

Tudom, hogy a kép minősége nagyon rossz, de ez a két kép
van kint róluk már évek óta a könyvespolcon.

És miért vannak Ők a főzi-sütiben?
Mert ennivalóak, és édesek is.
Cukorfalatkák.




Share
Share