2010. október 19., kedd

Almatorta barackból

Úgy terveztem, hétvégén két szuperfinom almatortát is sütök majd, de az utolsó napra, péntek délutánra hagytam az alma vásárlást, ráadásul abban bíztam, hogy a Pennyben nem disznóknak való csemegét árulnak ilyen címszó alatt, ezért maradt a barack konzerv...
Kicsit féltem, Nyúl is óva intett, hogy így meg úgy, ne kísérletezzek, az almatortát almával kell csinálni, de mégis győzött a fáradság, és a barack. Szombaton fél 7-kor keltem, mert 9-kor már indulnom kellett a vonathoz... majdnem le is késtem, mert a torta nem nagyon akart megsülni. Ugyanúgy csináltam, ahogy a másik receptben megírtam korábban, csak ennyi volt a különbség... 10 perccel tovább kellett sütni.

Ez a vasárnapi verzió... és a felirattal ellentétben nem én, hanem Nyusz fényképezte, csak elírtam véletlenül... és most is győzött a fáradság, de leginkább a lustaság, és az hogy otthon van az alapanyag és itt nem tudom átírni. A szombatiról jobb lett a kép (amellett hogy én fotóztam), csak a süti lett kicsit kacskább. Ha valakinek feltűnt a bal sarokban fekvő süti, akkor elmondom, hogy az a Mama almás pitéje. Finom volt, és mérsékelten szakácskönyvbe illő, de legalább azt is tisztáztuk, hogy a főzi-sütihez való tehetségemet tőle örököltem.

A barack jobban lesüllyedt az aljára, mint az alma.








Share

2010. október 12., kedd

Szoszi-bólé

Kábé csütörtök magasságában elhatároztuk, hogy kénytelenek vagyunk szombaton kicsit lelazulni, mert a felmondásnak azon a határán voltam, hogy tényleg csak egy paraszt hajszál választott el tőle... és, mivel ezt a hónapot még jó lenne kihúzni ott, ezért valahogy erőt kell gyűjteni a maradék 3 hétre.
Nyusz a pálinkázásban hisz mostanában, de az túl hamar legyűrt volna mindkettőnket, ráadásul nem a gyors leépülés volt a cél... főleg, hogy még az X-faktor után a Das Supertalentet is meg akartuk nézni... és jó, hogy megnéztük a végét, mert Dieter, a németek első számú Istene ismét formában volt.
Gondolkodtam akkor mit igyunk, ami nem gyorshalál? Sörözni nincs kedvem, a bort nem szeretjük. Ó, hát van itthon Sangria... és ananász is + alma is. Szívemszotyit megkérdeztem, mit szólna egy kis Szoszi-féle bóléhoz... a Sangria mellé beleöntjük majd az Agárdról hozott kerítés szaggató páleszt is, jó? Jóóóóóóóóóó.
Összevágtam 1 almát, beletettem egy tálba, 1 ananász konzerv felét is... ráöntöttem a Sangriát, és a páleszt. Nekem elég erős volt így is, de Nyúlnak nem, ezért Ő még utólag öntött a pálinkából egy kicsit.
Két körre neveztünk be... de a második bekeverésnél nem tettünk bele almát, mert az lassan szívja be a tutit... simán csak ananásszal is finom volt, főleg hogy abba már az ananász levét is beleöntöttem.

Szigorúan kanállal.


Share

2010. október 4., hétfő

Kotyvasz

Az újabb remek mutatvány után folyton az egyik első óriásbakim játszódik le a fejemben... egyszer már megfogalmaztam, a fórumon írtam meg Kzellának.
Most akkor magamtól idéznék 2008-ból:

Akkor kénytelen leszek elmesélni... egy szokványos szombat délelőtt kezdődött... elmentünk a Tecsóba. Kérdeztem Csaló bá'-tól mit szeretne ebédelni, de nem tudta (azóta is állítom, a probléma ott indult). Sertepertéltünk a husik körül, és megszavaztunk egy nagyon szépen kinéző pulykacombit. Hazaértünk, és befáradtam a konyhába... összevágtam a hagymát, és feltettem egy kis olajba... közben bevillant, ha már olyan szépen szeletelt a husi (6 szelet volt), miért nem raktam inkább sütőbe a hagymával... ez a gondolat annyira megtetszett, hogy rögtön le is vettem a tűzről a hagymát, és a tepsibe pakolt husira öntöttem... úgy félig megdinsztelve. Továbbgondoltam, és arra jutottam, talán fel is szeletelhettem volna... így egy negyed óra sütés után, kivettem a tepsit, és késsel villával felcsíkoztam (elég forró volt, másképp nem ment).
Na, mondom: már majdnemhogy, csak mi lesz hozzá a köret?
Majdnem tészta lett, de tarhonyát választottam (ez is egy fordulópont volt). Olvastam a leírást, miszerint meg kell pirítani, mielőtt megfőznénk. Ó, ez egyszerű, berakom a husi mellé a tepsibe, és egy füst alatt letudom ezt a kérdést... és betettem. Gondoltam, legyen akkor már krémes állagú a dolog, ezért nem csak vizet, hanem tejet is öntöttem mellé. Jól megfűszereztem, és hagytam egy ideig... aztán, véletlenül kinyitottam a mélyhűtőt (ez sem volt egy átgondolt művelet), ott meg fagyasztott brokkolit találtam. Azt is betettem a husi és a tarhonya mellé.
Ez mind nagyon lassan ment, szóval cirka 3 óra múlva úgy éreztem kiveszem, és tálalom. Csaló bácsi még fújta, amikor én már bekaptam egy husit... pfffú, mondom, ez még nincs kész, mert kemény, ne edd meg. Visszakapartam a tepsibe, és megint beraktam a sütőbe... egy kicsit gyanús volt, hogy ennyi ideig kell a pulyka husit sütni, ezért felhívtam anyámat... Ő világosított fel, hogy az a husi már soha nem lesz puha.

Komolyan mondom, azon csodálkozom, hogy még mindig próbálkozom.

Egy másik tőlem, szintén 2008-ból:
Szombaton megdicsértek... Csaló bácsi azt mondta, nem finom, de legalább ehető.


Share

2010. október 3., vasárnap

Szegfűszeg almával

Az alapötlet egy könnyű almás édesség volt... ismételten nem állt szándékomban változtatni a recepten, de... de kicsit benéztem és a 20 deka babapiskóta helyett csak 10 deka volt itthon... és tojásból is csak 2. Arra gondoltam, ha nincs annyi babapiskóta hozzá, akkor valószínűleg nem lesz, ami felszívja az almát és a vizet... merthogy, nem elég hogy nem volt minden maradéktalanul meg a recepthez, de még nem is emlékeztem minden sorára... most nézem pl ezt: "rámerem a lecsöpögtetett almát". Ja, kérem... így könnyű... én nem akartam lecsöpögtetni. És itt van ez is: "olyan félpuhára főzöm". Nem félpuha ez most sem.
Nem is tudom le merjem-e írni, mit kotyvasztottam.
Végülis... volt már itt egy-két brutál kaja, ez nem oszt, nem szoroz.

Már az elején nagy bizonytalanságban voltam, hogy mekkorákra vágjam az almákat, de megoldottam... felraktam kevés vízzel, de a fűszerek arányát nem találtam el, és így utólag határozottan soknak bizonyult az 1 teáskanál szegfűszeg. Az 1 teáskanál fahéj belefért... sőt, abból még szórtam bele később is.
Aztán kiterítettem a legkisebb tepsink aljába a babapiskótákat... a felszívódást egyáltalán nem láttam magam előtt... és akkor bevillant, hogy délután tejbegrízt akartam főzni, és igazából mindkettőt kívánom, ezt a sütit is + a tejbegrízt is... kettő az egyben? Húú, az meredek! Na jó, de úgysem tudok mit kezdeni a tojás sárgájával, és kidobni nem akarom, tehát azzal már úgyis beújítok, és a megfelelő helye sincs meg, szóval... Szóval, azt találtam ki, hogy a sárgákat kikeverem egy kis tejjel, azt ráöntöm a fűszeres-vizes almára, és még szórok rá 4 evőkanál darát. A túl sok szegfűszegtől jó barna lett, nem volt szép. És ha már megléptem ezt a mutatványt, várnom kellett volna egy kicsit, amíg az alma el kezd puhulni, mert így a gríz már oda-odakapott, az alma pedig még kemény volt.
Letekertem, a sütőben majd megpuhul... az almás táskás alma is puha volt. Ráöntöttem a babapiskótára, elegyengettem, a felvert tojásfehérjét is.

160 fokon hamar megbarnult.
Kivettem a sütőből... nézegettem jobbról, nézegettem
balról... jééé, egy békát is belesütöttem, és még mosolyog is.

Ő nem a Dolce Vita-t nézte meg, hanem a Dolce Morte-t.

Tányéron nem mutatott valami jól, az íze kicsit olyan volt,
mintha csak szegfűszeget eszegetnék, a babapiskóta csöppet
száraz maradt, de azért az illata kellemes volt.

Share

2010. szeptember 27., hétfő

Kókuszos puszi

A karácsonykor sütött kókuszos borzasztó után sokáig nem mertem újabb kókuszossal próbálkozni... elment a kedvem, és Szívemszotyi sem erőltette. Majd' egy év kellett, hogy kiheverjük az élményt, és az új kísérletezésnek se csak úgy durrbele álltam neki, hanem szépen, lassan megfontoltan. Először a Tecsóban megláttuk a kókuszos habcsókot, aztán szóba jött, hogy azt esetleg én is megsüthetném... aztán kókuszreszeléket is vettünk, majd két hét kivárás után hirtelen nekiálltam, és cakkumpakk fél óra alatt végeztem is vele.

Természetesen, nem bírtam ki, hogy ne változtassak valamit a recepten, így megint 2-3-ból gyúrtam össze az enyémet: 5 tojásfehérjét, 20 deka cukrot, és 15 deka kókuszreszeléket dolgoztam össze úgy, hogy a tojásfehérjéket el kezdtem felverni géppel, és szép lassan adagoltam hozzá a cukrot, majd a kókuszt... hamar kész lett, azt hittem sokkal tovább kell majd verni.
A sütőt nem melegítettem túl, csak 160 fokosra állítottam, de így is megsült negyedóra alatt... ami lehet, hogy kicsit kevés volt, de úgy emlékeztem, hogy ez nem egy barna süti... azért legközelebb kicsit tovább hagyom pirulni.
...és most már azt is tudom, hogy legközelebb elég lesz kevesebb cukor, mert nekünk túl édes lett. Finom, de édes... és tömény is. Volt olyan recept is, ahol zsemlemorzsát is szórtak bele, de azt inkább nem használtam, mert szerintem attól csak szárazabb lett volna.

A formája ne tévesszen meg senkit, nem a túrós táskát akartuk utánozni, csak nem volt itthon az a zsákos nyomó vagy mifene, nem tudom a nevét neki, de minden normális háztartásban van olyan... nekünk nincs, ezért evőkanállal szaggattam a puszikat. (A csók a nagytestvér, és bár a miénk is habos volt, azért mégis csak puszika maradt.) Azt is tudom most már... vagyis csak sejtem, hogy a kanalat be kellett volna vizezni minden kupac után... és nem ártott volna két kanalat használni, mert akkor bájos kis mandula formákat alakíthattam volna... volnavolna. Ebben a receptben túl sok a volna, pedig annyira nem is lett rossz.






Share

2010. szeptember 24., péntek

Reggeli

Egy dolgot kell megjegyezni róla: ha este esszük meg, kimarad az ebéd és a vacsora.
Éppen ezért nem árt, ha időben felkelünk, és szánunk rá egy kis időt... sokkal jobb lesz utána a nap, mivel hagyunk elegendő időt a két nagytestvérnek, Ebédkének és Vacsorának.
Reggelizni bármit lehet, csak a következményekkel is számoljunk... és azzal is, merre, milyen messze lehet szabadulni tőle.
Azt nem tudom megmondani, mikor ettem először reggelit, mivel sokáig összefolyt ez az egész evés dolog... néha átcsúsztunk éjjelre is... szóval, könnyen elképzelhető, hogy én már akkor előre megettem pár Ebédkét és Vacsorát is. Könnyű lenne kiszámolni most hol tartunk, mert napi hárommal kellene csak szorozni, ha betartjuk a szabályokat, viszont DM nem hiszem, hogy pontos nyilvántartást készített volna, hogy napi mennyinél tartunk... és, ha készített is ilyet, már nincs meg... tehát, oda jutottunk, hogy most lehet nem is a reggelimet eszem, hanem egy múltbéli Vacsorát, vagy egy jövőbeni Ebédkét.






Share

2010. szeptember 20., hétfő

Almás párna

Érlelődik bennem egy ideje az elhatározás, hogy almás pitét süssek... na, ez így is maradt, mivel hozzáállási és technikai akadályai voltak az elkészülésének.
Először arra gondoltam, majd egy olyan hétvégén sütöm meg, amikor Őnyulasága dolgozik, mert valószínűleg nagyon időigényes lesz a produkció. Másodszor meg, recept után néztem... tudom, hogy profiszakács vagyok, és bármit, bármikor magamtól, saját tudásból el tudok készíteni, de az almás pitének nem akartam leírás nélkül nekiállni. Tanulmányoztam, olvastam, gyorsan becsuktam, végül a legegyszerűbbet választottam a legelszántabb helyett... végkifejletben is ez történt...
Szóval, Nyúllal megbeszéltük, hogy pénteken elmegyünk, és megvesszük a hozzávalókat, ha már úgyis vásárolunk. Szombat reggel már egészen rászántam magam, hogy elkezdem, amikor is bevillant, hogy: hoppácska, almát nem is vettünk!
Kinéztem az ablakon, az eső esett... na, akkor szállt el minden remény, hogy almás pite legyen itt a hétvégén. Viszont, esélyünk se volt az almával, mert akkor ugrott be az is, hogy fel se írtam mennyi kell bele. Utánanéztem, voltak 1 kilóra, 2 kilóra is verziók. Húha! Ennyi alma kell bele?! És le is kell reszelni?! De miért akartam én almás pitét sütni?
Jó, majd megsüti más... vagy... vagy Nyulat megkérdezem, nem reszelne-e egy kicsit... aszonta, de... de nem úgy értette...
Már említettem korábban is, hogy nem barátom a reszelő... a miénkkel van a baj, kissé suta, és folyton az ujjam bánja, plusz minden sajtos lesz körülöttem, ezért ha spagetti van ebédre, Nyusz átvállalja ezt a kemény feladatot tőlem.
A két kiló alma lereszelését abszolút nem láttam magam előtt... vagy ha mégis megpróbáltam elképzelni, egy teljes napot láttam, vérző ujjakkal.
A hétvégét mégsem akartam almás süti nélkül befejezni... és az illatát is már nagyon az orromban éreztem, ezért a legmegúszósabbnál maradtam: a leveles tésztába göngyölt, tetszés szerint feldarabolt alma darabkáknál.
Azt szeretem a leveles tésztában, hogy nem lehet vele hibázni... bármit csinálsz vele, bármit raksz bele, mindenhogyan finom lesz. Jó, a kakaós csigánál nem jött be annyira, de az E.T. hibája volt.
Az egész kocka leveles tésztát kettévágtam, mert nekem így könnyebb kinyújtani... aztán a sodrófa sehogy sem passzolt a tenyerembe, ezért nélküle, a két kezemmel nyújtottam ki... húzogattam, mintha rétes lenne. A fél adagot, nyolc részre vágtam, és meghámozott, feldarabolt almákat raktam rá... a tetejét megporcukroztam, és fahéjat is szórtam rá. Nem szabályos párnácskákat hajtogattam belőlük, mert az alma sok volt benne, és örültem, ha valahogy összeáll. A másik felét is ugyanígy megcsináltam... és nagyon ügyesen, így pont annyi párnácska lett végül, amennyi a tepsibe belefért. Az alufóliát nagyon körültekintően tettem a tepsibe, mert gondoltam, hogy valamelyik párna elhagyja magát, és szétfolyik... egy cukros dolgot felkaparni onnan, meg nem túl élvezetes feladat.
Csak 150 fokra állítottam a sütőt... 1: azért hogy jól átsüljön belül az alma is, 2: mert csak 8 óra volt, és Nyúl 9 után valamivel ért haza, ezért gondoltam, addigra már kész lesz, viszont kicsit el kezd kihűlni... csak, hogy megfelelő hőmérsékletű legyen neki... nem lennék ilyen figyelmes, de náthás kicsit, ezért próbálom tartani benne a lelket... ami nem egyszerű egy beteg, nyűgös férfi esetében.

Csöppet meg is volt keveredve... odakészítettem a kanapéra, fotózásra a párnákat, neki meg a Rubophent... erre nem mellényúlt, és mire visszaértem a fényképezővel, már bele is harapott az egyik almásba (ő van leghátul, kicsit háttal nekünk)... ja, és mielőtt a sütőbe raktam volna, a kész párnákra még almaszeleteket is tettem, és azokat is megszórtam fahéjjal. Share
Share