Sárgaborsó először és utoljára

Tizenvalahány éve nem ettem sárgaborsó főzeléket... nem igazán ízlett + több kellemetlen élményem is volt vele/tőle. Az első talán az, amikor DM egyik nyári szünetben úgy döntött, elérkezett az idő, hogy megtanuljak főzni. Az első feladat tojásleves volt... főzés közben segített egy kicsit, így nagyjából ehető lett. Második feladat a sárgaborsó főzelék volt... teljesen egyedül főztem... gyakorlatilag malter állagúra... a fakanál megállt benne... és nem elég hogy megállt, de alig lehetett kivenni belőle. Az íze hátborzongató volt, még a kutyáim se ették meg, pedig ők igazán edzettek voltak. Annyira jól sikerült, hogy DM azt mondta: ennyi volt, majd idővel megtanulsz magadtól főzni. És láss csodát, annyira jól megtanultam, és olyan magabiztosan ténfergek a konyhában, hogy csak na!
A történethez az is hozzátartozik, hogy DM főztje se mindig finom... ezért van most az a korszakom hogy, amit régen nem szerettem, azt megfőzöm én is, hátha úgy jó lesz, és majd megszeretem. Ilyen például a sárgaborsó főzelék is.
Utána se olvastam, hogy kell... úgy éreztem annyi már a tapasztalat bennem, hogy azt már akár hasznosíthatom is. Beáztattam előző este a sárgaborsót. Másnap reggel átmostam, megsóztam, tettem bele 3 babérlevelet és engedtem rá annyi vizet, amennyi ellepte. Főztem, néha ellenőriztem, hogy megpuhult-e már... aztán egy pohár tejföllel és három kanál liszttel behabartam.
Mivel épp borzasztó lustának éreztem magam, ezért nem külön serpenyőben sütöttem meg a virslit, hanem a habarással együtt belefőztem a főzelékbe úgy, hogy előtte azért négyfelé vágtam.

Nem tudom szebben mondani: undorító,
és ha ránézek mindig egy bőbroáfot látok.

Nagyon-nagyon várunk vissza
Robert Kubica!