Hát persze!
Először is, felhívtam Anyámat, mert hazaérve kicsit elbizonytalanodtam, hogy valóban megfelelő káposztát vettem-e... megnyugtatott, igen fejes kell, nem kel, nem lila, nem savanyú.
Aztán jött az első probléma.... nincs olyan reszelőnk itthon, amivel lereszelhettem volna a káposztát... de nem keseredtem el, el kezdtem felvágni... az egész fejet... az egész 3 kilós fejet!
Végeztem vele vagy egy óra alatt, és elővettem a legnagyobb fazekat... na, abba se fért bele, vagyis csak púpozva, a fedőt is alig bírtam rátenni, csak lebegett rajta. Gondoltam, majd összepunnyad a káposzta, aztán jó lesz. Jó lett, de addigra az egész lakásban enyhe fingszag terjengett, ami később sem múlt, inkább erősödött.
Ha nincs az ájer, és nem kellett volna olyan sokáig felaprítani a káposztát, nem is bántam volna meg, hogy ilyet főzök, mert valóban egyszerű volt innentől kezdve:
Anyám azt mondta, és több helyen is azt írták, hogy egy kis cukrot meg kell karamellizálni előtte, hogy barnás legyen a káposzta... nekem ehhez már nem volt türelmem, csak megsóztam a káposztát, utána cukroztam meg (karamellizálás nélkül), végül raktam rá egy kis borst, aztán egy óráig hagytam dinsztelődni. Kifőztem közben a tésztát (és most tényleg az alkalomhoz illőt), és összekevertem a káposztával.
Viszont, Anyám azt is mondta, hogy nem kellett volna az egész fejet összevágnom, elég lett volna a fele... és valóban, a neten is azt írták, hogy 1 kiló káposzta a hozzávaló... ehh, megspórolhattam volna egy fél órát, legalább.
Nekem az a fura, hogy másoknak fura, hogy én baracklekvárral szeretem... így a legjobb!
Káposztás hidegen is finom....
VálaszTörlés