2010. január 3., vasárnap

Káposztás cvekedli

Hirtelen ötlet alapján, örökre megbánva, a Pennyben sétálva átsuhant az agyamon, mi lenne ha káposztás tésztát csinálnék? ...az úgyis olyan egyszerű, egy fél óra alatt megvagyok vele...
Hát persze!
Először is, felhívtam Anyámat, mert hazaérve kicsit elbizonytalanodtam, hogy valóban megfelelő káposztát vettem-e... megnyugtatott, igen fejes kell, nem kel, nem lila, nem savanyú.
Aztán jött az első probléma.... nincs olyan reszelőnk itthon, amivel lereszelhettem volna a káposztát... de nem keseredtem el, el kezdtem felvágni... az egész fejet... az egész 3 kilós fejet!
Végeztem vele vagy egy óra alatt, és elővettem a legnagyobb fazekat... na, abba se fért bele, vagyis csak púpozva, a fedőt is alig bírtam rátenni, csak lebegett rajta. Gondoltam, majd összepunnyad a káposzta, aztán jó lesz. Jó lett, de addigra az egész lakásban enyhe fingszag terjengett, ami később sem múlt, inkább erősödött.
Ha nincs az ájer, és nem kellett volna olyan sokáig felaprítani a káposztát, nem is bántam volna meg, hogy ilyet főzök, mert valóban egyszerű volt innentől kezdve:
Anyám azt mondta, és több helyen is azt írták, hogy egy kis cukrot meg kell karamellizálni előtte, hogy barnás legyen a káposzta... nekem ehhez már nem volt türelmem, csak megsóztam a káposztát, utána cukroztam meg (karamellizálás nélkül), végül raktam rá egy kis borst, aztán egy óráig hagytam dinsztelődni. Kifőztem közben a tésztát (és most tényleg az alkalomhoz illőt), és összekevertem a káposztával.
Viszont, Anyám azt is mondta, hogy nem kellett volna az egész fejet összevágnom, elég lett volna a fele... és valóban, a neten is azt írták, hogy 1 kiló káposzta a hozzávaló... ehh, megspórolhattam volna egy fél órát, legalább.

Nekem az a fura, hogy másoknak fura,
hogy én baracklekvárral szeretem... így a legjobb!

Share

1 megjegyzés:

Share